Kultúra

A hét végéig még látogatható a Renoir-kiállítás

A rendkívüli érdeklődésre tekintettel január 7-ig meghosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat a Renoir-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Mindennap 9 és 19 óra között tekinthetők meg a francia impresszionizmus mesterének művei – írta meg a Magyar Nemzet.

A hét végéig még látogatható a Renoir-kiállítás
Már csaknem kétszázezren látták a Szépművészeti Renoir-kiállítását
Fotó: Facebook/Szépművészeti Múzeum

Már csaknem kétszázezren látták a Szépművészeti Múzeumban szeptember végén nyílt Renoir – A festő és modelljei című kiállítást – közölte december elején az intézmény. A rendkívüli érdeklődésre tekintettel január 7-ig 10 óra helyett már reggel 9 órától várja a látogatókat a múzeum. A nagyszabású tárlaton a francia mester csaknem hetven alkotásával találkozhat a közönség, olyan fő műveit láthatják, mint például A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások.

A festőnek szentelt első magyarországi bemutató – amelyen a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás is kiemelt szerepet kap – kronológiai és tematikus elrendezésben ismerteti a művész fejlődését.

A népszerű tárlaton most első alkalommal állították ki együtt Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának mindhárom, 1903 és 1907 között készült változatát, melyek közül az elsőként megfestett remekmű 2019-ben, egy gyűjteménytörténeti jelentőségű vásárlás révén került a Szépművészeti Múzeum tulajdonába.

„Ezek a tárlatok rendkívül fontosak és hiánypótlók. A rendszerváltást követő egy-két évben egészen a Monet-kiállításig nem igazán voltak jelentős nagykiállítások Budapesten. Renoir-tárlatot nemcsak idehaza nem rendeztek az elmúlt évtizedekben, de Európában is nagyon ritka, világviszonylatban pedig jó, ha tíz-tizenöt évente egy megvalósul” − fogalmazott korábban Baán László főigazgató, rámutatva a kiállítás exkluzivitására.

Kapcsolódó írásaink