Kultúra
London után Magyarországon készül a legtöbb nemzetközi filmes produkció

A világ egyig legjelentősebb filmes találkozóján az amerikai pavilonban rendezett beszélgetésen Leo Barraclough, a Variety újságírója kérdezte az illetékeseket a magyarországi nemzetközi produkciók „boomjáról”.
Mindketten kifejtették, hogy a filmprodukciók számára Magyarország vonzerejének kulcsa az, hogy számos forgatási helyszínt kínál – olvasható a lap beszámolójában.
Káel Csaba arra emlékeztetett, hogy Magyarország nagy hangsúlyt fektetett a Budapest körüli infrastruktúra fejlesztésére, a város az egyik legfontosabb helyszíne lett a filmprojekteknek.
„Öt stúdió van Budapest körül, és a belvárosból 20 perc alatt el lehet érni őket” – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos, megemlítve azt is, hogy nem kizárólag a stúdiókban, hanem a szállódaiparban is történtek fejlesztések.
Kemény Ildikó kiemelte, hogy Magyarország már most is jelentős turisztikai központnak számít, és ezt az ország kihasználja a filmipari jelenlétének növelésére is. „London után a második helyen állunk a nemzetközi produkciókban” – hangsúlyozta a producer.
Mindketten egyetértettek abban, hogy Magyarország építészeti sokszínűsége számos forgatási helyszínt biztosít, és ezeknek a potenciális forgatási helyszíneknek az aprólékos számbavétele növelte a magyarországi produkciók minőségét.
„A helyszíneket illetően csodálatos kínálattal rendelkezünk. (…) A gótikus templomoktól az amerikai utcákig mindent megtalálni” – idézte a Variety a kormánybiztost.