Kultúra
Mi szükség a kánonra?
Az első beszélgetés témája az építészeti kánon és a közös épített örökség

A KÉK közleményében hangsúlyozza, hogy az elmúlt években új aktualitást nyert az építészet és a reprezentáció kapcsolata, több országban születtek szakmai, kulturális és társadalmi célokat megfogalmazó nemzeti építészetpolitikák, valamint viták indultak az épített környezet, és a társadalmi, politikai értékek, identitások összefüggéseiről. Olyan, sokáig mellőzött fogalmak kerültek a kortárs gondolkodás előterébe, mint a szépség, az ízlés, a társadalmi emlékezet rekonstrukciója vagy a politikai identitás.
A KÉK fontosnak és izgalmasnak látja ezeket a változásokat, és a jelenleg hiányzó, átfogó hazai diskurzus megteremtésére indít programsorozatot a jelenség meghatározó kérdéseinek megvitatására. Mint hozzáteszik, céljuk a jó kérdések megfogalmazása, a lehetséges főbb álláspontok bemutatása, valamint javaslatok megfogalmazása, hogy a sorozat további programokat, vitákat és koncepciókat inspirálhasson a hazai szakmai és közgondolkodásban.
A hat vitaalkalomhoz egy-egy kiállítás is kapcsolódik: hazai építészek és szakemberek mutatják be példákon keresztül, hogy mit tartanak a magyar építészet közös örökségének, identitásunk megkerülhetetlen alapjának. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött .
A szerdai beszélgetéssel egy időben nyílik meg a kiállítássorozat első válogatása. A programsorozat júniusban folytatódik, majd szeptemberben, októberben és novemberben lesz egy-egy rendezvény, amelyeken a beszélgetések résztvevői a nemzeti identitás és a kortárs építészet problémakörét járják körül.