Kultúra
Átneveztek egy Van Gogh-festményt
Egy éles szemű művészetrajongó szakács észrevette, hogy a képnek korábban adott cím téves

A festmény némiképp megváltozott 1887 óta, ugyanis az asztal eredetileg lilás színű volt, ám mára szürkéskékre fakult. A legújabb változás azonban egy Ernst de Witte nevű holland szakácsnak köszönhető, aki ellátogatva a múzeumba a képre nézett és rájött: azon nem vörös káposzták és hagymák, hanem vörös káposzták és fokhagymák vannak. A kép címét 1928-ban utólag, vagyis jócskán Van Gogh 1890-es halála után az örökösei adták, és úgy tűnik, nem ismerték fel a csendéleten ábrázolt zöldséget.
Bár a művészettörténészek hosszú ideje vizsgálták már a festményt, senkiben sem merültek fel kétségek – a mintegy 20 évet a konyhán töltő szakács azonban tapasztalatának köszönhetően felismerte a fokhagymát. Az Artnet beszámolója szerint a szakács, aki maga is amatőr festő, vette a bátorságot, és megkereste a múzeumot az észrevételével, amelyet a múzeum kérésére részletesen meg is indokolt. Összehasonlító képeket mutatott a múzeum szakembereinek, bemutatót és videót készített felesége segítségével a különféle hagymafajtákról és fokhagymákról, s bemutatta azt, miként is festhette meg Van Gogh a fokhagymát, berajzolva annak gerezdjeit. Megmutatta, mennyire és miben más Van Gogh egy olyan festménye, amelyen egyértelműen vöröshagyma van.
A múzeum szakemberei komolyan vették a szakácsot, ezért egy biológus segítségével igazolták: valóban helytelen címe volt a festménynek.
„Folyamatosan vizsgáljuk a festményeinket és már máskor is megesett, hogy új címet kapott egy kép, mert kiderült, nem azt ábrázolja, amit gondoltunk” – mondta a múzeum szóvivője az Artnetnek. A festményt 2023. áprilisában hivatalosan is átkeresztelték Vörös káposzták és fokhagymák címűre, így 136 évvel az elkészülte után végre a megfelelő címen csodálhatják meg a festőművész rajongói.
Az utrechti szakács, aki egy grillétterem séfje, a festészetből a színekről szerzett tapasztalatait az ételkészítésben is felhasználja. Sőt, a kérdéses Van Gogh-festmény ihletésére meg is alkotott egy fogást, amelyben grillezett vörös káposzta, füstölt fokhagymakrém és abszintos-tárkonyos-citromfüves vinaigrette mártás színpompás egysége kerül a vendégek elé. Akárcsak Van Gogh festményén is történt, amint a mártás természetes savai érintkezésbe lépnek az ételek színeivel, azok lassan fakulni kezdenek.