Kultúra
A család közlése szerint a színművész állapota súlyos, de stabil

Gálvölgyi Jánost rövid időn belül két kórházba is elszállították. Állapota súlyos, ami miatt az a döntés született, hogy az intenzív osztályon ápolják, folyamatos figyelem alatt tartják.
Gálvölgyit jelenleg a budapesti Semmelweis Egyetem klinikáján kezelik, annak intenzív osztályán. Szerdán délután szállították át rohamkocsival az első kórházból, és ugyanúgy az intenzív osztályra került.
A művészt családja szállította kórházba, mert hiába várták a mentőket – értesült az RTL Híradó. A 74 éves Kossuth-díjas színész nem kapott levegőt, félrebeszélt, lányai szállították kórházba.
A művész hiába várta a mentők érkezését, fél óra után újra telefonáltak, akkor derült ki, hogy még el sem indult érte a mentőautó. A mentők vizsgálják a történteket.
Gálvölgyi János állapota stabil, de továbbra is oxigént kap.
„9 óra 40-kor hívott a nővérem mentőautót az édesapánkhoz, aki nagyon rosszul volt. A mentőket felhívta és mondta, hogy apu nem kap rendesen levegőt és félrebeszél” – mondta a színész kisebbik lánya.
Gálvölgyi Dóra ekkor azonnal autóba ült a belvárosban, és szülei házához sietett. Azt mondja, körülbelül 30 perc alatt ért oda. A mentők viszont még akkor sem érkeztek meg.
Fél 11 körül felhívtam a mentőket, hogy hol van a mentőautó, mert az édesapám láthatóan tényleg nagyon rossz állapotban van. Azt mondták, hogy még nem sikerült elindítaniuk az autót – idézi fel a történteket.
A színész lánya azt mondta, ekkor nagyon kétségbeesett, ezért emelt hangon válaszolt a mentőszolgálat diszpécserének.
Megpróbált az úriember beszélni velem, hogy hogy érzi magát az édesapám, de elmondtam neki, hogy nem értek hozzá, hiszen nem vagyok orvos, azt látom, hogy nem kap rendesen levegőt és félrebeszél. Valóban emelt hangon mondtam mindezt. Ekkor közölte, hogy velem nincs mit beszélnie, és rám tette a telefont – mondta el a történtekről. Ezután több orvos ismerősükkel beszéltek, akik azt javasolták, hogy azonnal üljenek autóba, és ők vigyék kórházba a színészt.
„Gyakorlatilag úgy hoztam át a városon, hogy mellettem ült az anyósülésen, és mi tartottuk két oldalról a nővéremmel vezetés közben, annyira rosszul érezte magát” - mondta.
A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára vitték, mert ez volt a legközelebb. Ott azonnal az intenzív osztályra vitték az orvosok. A színész rosszullétének pontos okát egyelőre nem derítették ki.
A mentők közölték: a mentésirányítás megítélése szerint a színész a riasztáskor nem volt közvetlen életveszélyben, de vizsgálják, hogy ez szakmailag helyes döntés volt-e.
A Közösségi hálón posztolt a Gálvölgyi család
A poszt szerint szerint Gálvölgyi Jánost május 10-én, szerdán délelőtt a család szállította kórházba, miután súlyos légzési panaszok léptek fel nála. Kiemelték, hogy a SOTE klinikáján gondos orvosi ellátásban részesül. Hangsúlyozták, hogy a színművész állapota súlyos, de stabil.
Közlésük szerint, amennyiben Gálvölgyi János állapotában változás állna be, tájékoztatni fogják a közvéleményt. A színművész a közeljövőben tervezett előadásait lemondja.