Kultúra
Összement legújabb filmjében Hugh Grant

Roald Dahl 1964-ben megjelent humoros ifjúsági regénye, a Karcsi és a csokoládégyár a filmesek kedvence lett. Először 1971-ben majd 2005-ben készült a népszerű regényből film, most pedig Paul King rendezi a harmadik feldolgozást, amelynek a Wonka lesz a címe. Bár nincs túl sok információnk a készülő Wonka-filmről, azt tudjuk, hogy az eredeti, 1971-es Willy Wonka & The Chocolate Factory filmmel és annak 2005-ös remake-jével ellentétben ez a történet elsősorban csokoládékészítő Willy Wonka átalakulására összpontosít.
A történet szerint a csokoládégyárban furcsa frizurájú, törpe kis lények, úgynevezett Oompa Loompák dolgoznak, akiknek a fizetségük a kedvenc ételük, a kakaóbab. Egy ilyen kis „törpét” fog játszani az angol filmsztár, Hugh Grant.

„Ez az első alkalom, hogy az emberek Hugh Grantot láthatják Oompa Loompának. Ez egy utazás volt számára” – nyilatkozta Timothée, aki több dalt is énekel a filmben. Keveset tudni Grant Oompa Loompa szerepéről, de Paul King rendező azt elárulta, hogy nem lesz nagyobb térdmagasságnál a filmben.
A 62 éves Grant a világhírt a Négy esküvő és egy temetés című filmnek köszönheti, s olyan nagy sikerű filmben szerepelt, mint az Áldatlan állapot, a Sztárom a párom és az Értelem és érzelem.
A szívtipró színész sokáig nem akart családot alapítani, de ma már öt gyermek édesapja. Grant 1987 és 2000 között Elizabeth Hurley brit színésznővel élt együtt, a kapcsolat a férfi hűtlensége miatt ért véget. Első gyermeke, Tabitha a színész 51 éves korában, 2011 szeptemberében született Tinglan Hong kínai származású recepcióstól. Második gyermeke, John Mungo 2012-ben született, a svéd televíziós producerrel, Anna Elisabet Ebersteinnel való kapcsolatából. Harmadik gyermeke, Felix édesanyja ugyancsak Tinglan Hong: ő 2013-ban született. Emiatt a 19 évvel fiatalabb Eberstein elhagyta, de két év múlva megbocsátott Grantnak, akit még két gyerekkel ajándékozott meg, az egyik 2015 decemberében, a másik 2018 tavaszán született. Még ebben az évben összeházasodtak, esküvőjük idején Grant 57 éves volt.