Kultúra
Cannes: két francia rendező filmjével bővült a verseny
Hétfőn jelentették be a szervezők, hogy huszonegyre bővült az Arany Pálmáért versenyző alkotások köre

Az Intenzív találkozások rendezője, Catherine Corsini Korzika szigetén forgatott Le retour (A visszatérés) című filmje egy párizsi családnál dolgozó nőről szól, akinek a szülők felajánlják, hogy töltse velük a nyári szünetet, és gondoskodjon a gyerekekről. A negyvenes éveiben járó nő így tér vissza saját gyerekeivel együtt gyerekkora színhelyére.
Francia sajtóértesülések szerint a filmet már eredetileg is beválasztották a szervezők a versenyfilmek közé, de a listának a két héttel ezelőtti nyilvánosságra hozatala előtt, az utolsó pillanatban visszavonták a meghívást egy zaklatási gyanú miatt, amelynek érintettje a film egyik kiskorú szereplője.
A válogató bizottság nem törölte a meghívást, de az igazgatótanács többet szeretett volna tudni az alkotás körülményeiről – tudatta a fesztivál a Le Parisien című napilap megkeresésére, mielőtt hivatalosan is bejelentették a 66 éves Catherine Corsini filmjének meghívását.
A francia nemzeti filmközpont (CNC) ugyanakkor megvonta az alkotástól az odaígért támogatást, miután egy kiskorúval forgatott szexuális tartalmú jelenetet nem jelentett be a filmet gyártó cég előzetesen annak a bizottságnak, amely a gyerekekkel kapcsolatos forgatások iránti kérelmeket vizsgálja – közölte a filmközpont az AFP hírügynökséggel.
A meghívottak közé utólag bekerült másik francia rendező, az 54 éves Jean-Stéphane Sauvaire egy New Yorkban forgatott thrillerrel versenyez, amelynek főhőse két mentőorvos (Sean Penn és Tye Sheridan). A film Shannon Burke amerikai szerző 911 című regényének adaptációja.
Ezzel ötre bővült az Arany Pálmáért versenyző francia rendezők száma. A 21 versenyfilm közül hetet nő rendezett, amire még nem volt példa a fesztivál történetében.
A fesztivált május 16. és 27. között rendezik meg, a nyitófilm a Johnny Depp főszereplésével készült Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi produkció, amelyet versenyen kívül mutatnak be.
A zsűri elnöke idén Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező lesz, Enyedi Ildikó a hivatalos programban versenyző rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijét fogja vezetni.