Kultúra

Kun vetélkedő a Hungarikum Ligetben

A Kun Képes Lexikon megjelenése és Kun László Király trónra lépésének 750. évfordulója alkalmából a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum és a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum – a Kecskeméti Katona József Múzeum védnökségével – vetélkedőt hirdetett a kun települések iskolái számára, felső tagozatos és középiskolás diákoknak.

Kun vetélkedő a Hungarikum Ligetben
Március 25-én, szombaton került sor a nagy megmérettetésre
Fotó: Magyar Péter

A vetélkedő első két fordulója írásban került megrendezésre. A versenyre 71 csapat jelentkezett, amelyből tíz-tíz csapat juthatott tovább. A döntőnek 2023. március 24. és 25. között a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont, amelyre Karcag, Kerekegyháza, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunszentmárton, Kunszentmiklós településekről érkeztek a csapatok.

Március 24-én, pénteken a diákok felkészítő tanáraikkal együtt egy kirándulás keretében megtekintették Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumot és Szankon a Kiskun Emlékhelyet, így már az ott látottakat is beépíthették a feladataikra adott válaszaikban.

Március 25-én, szombaton került sor a nagy megmérettetésre, ahol a vetélkedő előtt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola vezetője köszöntötte a jelenlévőket – köztük a Képes Kun Lexikon szerzőpárosát –, majd hozzátette, hogy a kötetet az Antológia Kiadó gondozásban 3000 példányban jelentették meg, és ajándékba megküldték negyven kiskun és kilenc nagykun településnek, azok iskoláinak és könyvtárainak is.

Lezsák Sándor köszöntötte a jelenlévőket
Lezsák Sándor köszöntötte a jelenlévőket
Fotó: Magyar Péter


Lezsák Sándor beszédében kitért a magyar és közép-ázsiai kapcsolatok fontosságára, majd felidézte, hogy amikor Kazahsztánban járt, milyen örömmel fogadták őt a kipcsakok, kun leszármazottak, akik nem csak annak vallják magukat, de tapasztalata szerint oda is figyelnek a magyarokra, és figyelemmel kísérik mi történik velünk itt, a Kárpát-medencében –, ahogy ők mondják, a legnyugatabbra sodródott rokon néppel.

Köszöntőjében felidézte a nemzetközi műfordítói pályázatot és a közép-ázsiai: azeri, kazah, kirgiz, török, türkmén és üzbég vendégeket, akik saját fordításukban idézték meg Petőfit, majd kitért arra, hogy akik megtanulják ezen nyelvek valamelyikét, azoknak ez később olyan pluszt jelenthet az életben, az elhelyezkedésben, amely behozhatatlan. Felhívta a figyelmet a lakiteleki műfordítói táborokra, amelyre szintén szeretettel várják az érdeklődőket – fogalmazott a Lakiteleki Népfőiskola vezetője.

Varga Mihály pénzügyminiszter a szervezőket és a résztvevőket levélben köszöntötte, amelyben így fogalmazott: „Nagy örömmel vettem kezembe a Képes Kun Lexikon-t. Ez a kötet tökéletes eszköz arra, hogy a kun identitást érdekes, izgalmas és befogadható módon mutassa be a mai kor gyermekeinek. (...) Kunsági születésű magyar emberként nagyon fontosnak tartom, hogy képviseljük, ápoljuk és őrizzük szűkebb és tágabb értelemben vett hagyományainkat, és ismerjük el azon teljesítményeket, amelyek mindezt szolgálják. A Népfőiskola Alapítvány az összmagyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik, amelynek ékes példája ez a verseny is” – fogalmazott a miniszter.

„A kulturális gyökerek mindig kincseket rejtenek. Ezek feltárása, megértése a legváratlanabb módon erősítik a közösségek összetartó erejét és életkedvét – ebben a szellemben kívánok jó versengést a döntő résztvevőinek” – zárta köszöntőlevelét Varga Mihály.

A Kun vetélkedő feladatait Olajos István készítette elő és a csapatok munkáját szakmai zsűri értékelte, amelynek elnöke dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója, tagjai: dr. Nagy Molnár Miklós, a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója, Madari Róbert, Lakitelek Polgármestere, Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum igazgatója, Olajosné Kádár Ilona magyar–történelem szakos tanár, Varga Ferenc regnáló kiskunkapitány voltak. A zsűri tiszteletbeli elnöke: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola vezetője volt.

Az első három helyezést elért általános iskola felső tagozatos csapata: I. helyezett: Kiskunhalasi Sziládys Lányok (Kiskunhalas), II. helyezett: Kis Kunok a Nagykunságról (Kunszentmárton), III. helyezett: Kereki Történészek (Kerekegyháza).

Az első három helyezést elért középiskolás csapat: I. helyezett: Nagykun Legények (Karcag), II. helyezett: Konok Kun Csajok (Kiskunfélegyháza), III. helyezett: Csertán Csajok (Kiskunfélegyháza).

Kapcsolódó írásaink