Kultúra
Nem csak a húszéveseké az Oscar

Az amerikai filmakadémia 95. Oscar-díjátadó gáláján Michelle Yeoh vehette át a legjobb színésznek járó aranyozott szobrot, ami nem volt meglepetés, hiszen két hete szintén első lett az amerikai televíziós és filmszínészek céhének (SAG–AFTRA) díjátadóján, megelőzve a nagy esélyesnek tartott Cate Blanchettet.
A malajziai Yeoh az első ázsiai, aki a legjobb színésznő kategóriában díjazott lett, aki a szobrot átvéve azt mondta: „Minden olyan kisfiúnak és kislánynak, akik úgy néznek ki, mint én, ez az elismerés a remény és a lehetőségek jelzőfénye. És hölgyeim, ne hagyjátok, hogy bárki azt mondja nektek, hogy valaha is túl vagytok a legszebb koron. Győzelmem a bizonyíték arra, hogy az álmok valóra válnak. Ezt a szobrot világ összes anyukájának kell ajánlanom, mert ők a szuperhősök, és nélkülük egyikünk sem lenne itt ma este” – mondta a hatvanéves Yeoh, aki a Minden, mindenhol, mindenkor című filmben egy kínai–amerikai mosodatulajdonost alakít, aki széthulló házasságban él, és nehezen tud kapcsolatot teremteni lányával, Joyjal. Ám amikor a multiverzumban önmaga különböző változatait fedezi fel, kihasználja kivételes képességeiket, hogy megmentse a világot.

Huszonhat éve tartó hollywoodi karrierje alatt Yeoh több tucat sikerfilmben szerepelt, emlékezetes alakítást nyújtott az Egy gésa emlékiratai, A múmia és A sárkánycsászár sírja című filmekben.
Első, egyben eddigi utolsó férje a hongkongi milliárdos Dickson Poon volt, akinek kedvéért válásukig, 1991-ig visszavonult a filmezéstől is.
Már 18 éve a színésznő párja a 77 éves francia Jean Todt, a Ferrari Forma–1-es csapatának volt vezetője, a Nemzetközi Automobil-szövetség korábbi elnöke.