Kultúra

Óriási Vermeer-kiállítás nyílik Amszterdamban

A világhíres 17. századi festő, Johannes Vermeer alkotásaiból nyílik kiállítás pénteken az amszterdami Rijksmuseumban. A németalföldi mester eddigi legteljesebb életműtárlatán huszonnyolc művet láthat a közönség.

Óriási Vermeer-kiállítás nyílik Amszterdamban
Johannes Vermeer Nő furulyával című festménye a Rijksmuseumban
Fotó: ANP via AFP/Robin van Lonkkhuijsen

A művészettörténészek szerint mindössze harminchét képet festett a Delftben élő, és nagyon korán, 43 évesen elhunyt Johannes Vermeer. Teljes életművének nagyjából a kétharmadát láthatja most a közönség az amsterdami Rijksmuseum tárlatán.

A művészttörténészek szerint Vermeerről nagyon keveset lehetett tudni, ezzel érdemelte ki a „Delft szfinxe” elnevezést is. Nem hagyott hátra leveleket vagy naplót, és nincs ismert portré sem róla. (Egyesek szerint a Kerítőnő című alkotására magát is rátette, de ezt sokan nem tartják elfogadhatónak.) A kiállításhoz végzett kutatások azonban tovább bővítették a munkásságával kapcsolatos ismereteket.

Taco Dibbits, a Rijksmuseum igazgatója
Taco Dibbits, a Rijksmuseum igazgatója
Fotó: AFP/John Thys

Taco Dibbits, a Rijksmuseum vezetője a hír kapcsán arról beszélt, a nagy családban élő Vermeer nemcsak festett, de műkereskedőként is tevékenykedett. Képein szinte fotografikus élességgel ábrázolta a napfényben fürdő bensőséges jeleneteket. Ma is ezt a teljes összpontosítást és nyugalmat szeretjük, ami a festményeiből árad – magyarázta az igazgató. A kiállításhoz végzett kutatásokból Dibbits szerint többet tudtak meg a művész életéről, háztartásáról, közvetlen kapcsolatairól, megrendelőiről, de alkotásai jelentéséről is.

A tárlaton a művész leghíresebb képei, a Leány gyöngy fülbevalóval (1664) és A tejeslány (1659) mellett két tájképe és több női portréja is megtekinthető.

Dibbits elmondta, hogy a Vermeer-kiállítást máris hatalmas érdeklődés övezi, elővételben kétszázezer jegyet váltottak rá. Az intézmény a nyitvatartási idő meghosszabbítását tervezi, hogy minél többen megnézhessék a tárlatot.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom