Kultúra

Mégis eljárást indítanak Alec Baldwin ellen

Máig nem tisztázott, hogyan sült el a pisztoly, amely megölte a Rust című film operatőrét

Mégis eljárást indítanak Alec Baldwin ellen, aki a Rust című film forgatásán használt kellékpisztollyal halálosan megsebesítette Halyna Hutchinst, a film operatőrét. A vád: gondatlanságból elkövetett emberölés – áll a BBC cikkében. 

Mégis eljárást indítanak Alec Baldwin ellen
Alec Baldwin amerikai színész
Fotó: AFP/Kena Betancur

Az amerikai színész felvette a kapcsolatot a tragikus körülmények közt elhunyt operatőr családjával 2022-ben, és egyetértettek vele abban, hogy a nő halála szerencsétlen és tragikus baleset volt. De mivel a kettejük közti egyesség nem befolyásolhatja a bűnügyi vizsgálatot, az ügy folytatódik.

Alec Baldwin, akit a magyar közönség számos filmben láthatott, még 2021 októberében Új-Mexikóban forgatta a Rust című westernfilmet, akkor történt, hogy az egyik felvétel próbáján máig tisztázatlan körülmények között rálőtt a film operatőrére.

A 42 éves Hutchins sérülései olyan súlyosak voltak, hogy belehalt. Az eset kapcsán sokan nyilatkoztak arról, hogyan zajlanak a filmekben a lövöldözős jelenetek, kinek a felelőssége, hogy milyen fegyver kerül a színész kezébe, és miért szeretnek olykor a veszély ellenére is inkább éles lövedékkel dolgozni.

Bár a világsajtót bejárták a próbán jelenlevő kellékes, Alec Baldwin és más szakmabeliek nyilatkozatai, vannak még hiányzó láncszemek a történetben, és még mindig nem teljesen tiszta, hogy valójában mi történt.

Ha Alec Baldwin azt állítja, hogy nem húzta meg a ravaszt, a vizsgálat szerint miért látszik úgy, hogy mégis csak lőtt, és az sem tisztázott, hogy végül is kinek a felelőssége, ami történt.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom