Kultúra
Baán László miniszteri biztos a Magyar Zene Háza terveiről beszélt

„Nagyon fontos a nemzetközi elismerés, de még fontosabb a látogatók szeretete: már több millió ember járt a Liget megújított részein, és láthatták, hogy egy sokkal szebb Ligetet kaptak vissza, több zölddel, több kikapcsolódási lehetőséggel és több kultúrával”– hangsúlyozta Baán László, hozzátéve: szerencsére a legtöbb tervezett beruházás már elkészült, így azokat nem érintik a korlátozások.
Halasztást szenved viszont a lebontott Petőfi Csarnok helyére tervezett új Nemzeti Galéria megépítése. A megvalósítására kiírt nemzetközi tervpályázat első díját az építészeti Oscarként számon tartott Pritzker-díjjal kitüntetett japán Sejima and Nishizawa építésziroda nyerte. Egyelőre azonban még csak papíron létezik az új Nemzeti Galéria.
„Ha a szomszédban dúló háború miatti válság véget ér, két-három éven belül nekiláthatunk a megépítésének, amivel teljessé válhat az a kulturális negyed, amely a legkomplexebb lesz egész Európában” – fejezte ki reményét a miniszteri biztos.

Baán Lászlót személyes kedvenceiről is kérdezték. Elmondta, hogy több olyan hely is van a Ligetben, ahova vissza-visszajár.
„Mindig attól függ, hogy milyen minőségben jövök. Hogyha édesapaként, akkor itt a Nagyjátszótér, ami nemcsak a saját kedvencem, hanem már több mint egymillió látogató volt kíváncsi rá, mivel tényleg Magyarország legkorszerűbb és legnagyszerűbb játszótere lett, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt élményeket tartogat. Ha egy kicsit elvonulni vágyok, akkor a Mőcsényi Mihály által tervezett és halála után róla elnevezett botanikus kertet célzom meg, nem véletlenül, hiszen ő volt a magyar tájépítészet atyja. Ha pedig kulturális élményre vágyom, akkor a Zene Háza számomra a csúcs, ahova nemcsak programokra jöhetek, hanem a csodálatos interaktív kiállítására is, amivel sohasem lehet betelni” – részletezte kedvenc helyeit a Ligetben Baán.

Elárulta, hogy nemsokára egy új időszaki kiállítás is nyílik a Magyar Zene Házában a magyar pop-rock történetéről, ami az 1960-as évektől a rendszerváltásig idézi meg a legnagyobb hazai alkotókat és slágereiket.