Kultúra

Megvalósította a NASA Nemere István egy korábbi ötletét – VIDEÓ

Sikerrel kimozdítottak pályájáról egy kisebb égitestet

Kimozdítottak pályájáról egy kisebb égitestet a NASA tudósai, hogy lemodellezzék, katasztrófahelyzetben miképp lehetne eltéríteni egy Föld felé tartó aszteroidát vagy más veszedelmes égi objektumot.

Megvalósította a NASA Nemere István egy korábbi ötletét – VIDEÓ
Nemere István regényében már 1986-ban megvalósult, amit most a NASA tudósai is kipróbáltak
Fotó: Wikipedia

Nemere István tudományos-fantasztikus regénye, a Játszma tízmilliárdért harminchat évvel ezelőtt jelent meg. A könyv alapötlete: egy pusztító meteor száguld a Föld felé. A tudósok elhatározzák, hogy egy kisebb égitestet „löknek” az útjába, hogy azzal ütközve a meteor letérjen pályájáról, tízmilliárd ember és a civilizációt megmentve ezzel.

A NASA tudósai sikerrel modellezték a regényben is leírt veszélyhelyzet elhárítását
A NASA tudósai sikerrel modellezték a regényben is leírt veszélyhelyzet elhárítását
Fotó: MH


Pár héttel ezelőtt a NASA és tudósai megtették ugyanezt. A valóságban elvégzett kísérletben nem egy pusztító jellegű meteort térítettek el, de megteremtették ennek lehetőségét. Kimozdítottak pályájáról egy kisebb égitestet, amivel sikeresen modellezték azt a feltételezett helyzetet, amit alkalmazhatnánk, ha egy felénk tartó objektum vagy aszteroida veszélyeztetné a földi létet. Ezzel valóra vált az, amit Nemere István 1986-ban megjelent tudományos-fantasztikus regényében megjósolt.

Objektum doboz