Kultúra
Ismét Budapesten koncertezik a Depeche Mode

A turné, amely az együttes jövő tavaszra tervezett új albumát népszerűsíti, 2023. március 23-án indul az egyesült államokbeli Sacramentóban. A Memento Mori turné a Depeche Mode azonos című, tizenötödik stúdióalbumának tavaszi megjelenését követően indul, immár az idén májusban elhunyt alapító tag, Andrew Fletcher nélkül.
A Memento Mori a Depeche Mode 19. turnéja lesz, és több mint öt év szünet után térnek vele vissza. A zenekar legutóbbi fellépéssorozata, a 2017–2018-as Global Spirit volt az addigi leghosszabb turnéjuk, a csapat 130 fellépésen összesen több mint hárommillió rajongó előtt játszott Európa-szerte és Észak-Amerikában, amivel az év egyik legnagyobb bevételt hozó turnéját produkálták.
A Depeche Mode 1985-ben koncertezett először Magyarországon (akkor a fővárosi Volán-pályán léptek fel), legutóbb 2018-ban a soproni VOLT Fesztiválon játszottak hazánkban. Utóbbi a brit csapat első magyarországi fesztiválkoncertje volt a korábbi stadion- és arénafellépések után.