Kultúra

Országos Könyvtári Napok

Változatos programok Szegeden

Az esélyek és jogok köré szerveződő ingyenes rendezvényekkel, az olvasást népszerűsítő programokkal, könyv- és folyóirat-bemutatókkal, kiállításokkal, író-olvasó találkozókkal, filmvetítésekkel várják az érdeklődőket egész októberben az Országos Könyvtári Napok alkalmából Szegeden – közölte Sikaláné Sánta Ildikó, a szervező Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár igazgatója szerdán.

Országos Könyvtári Napok
Országos Könyvtári Napok
Fotó: Facebook/Országos Könyvtári Napok

A programsorozatot bemutató sajtótájékoztatón a szakember elmondta, az idei rendezvény kettős évfordulóhoz kapcsolódik. 1952-ben egy minisztertanácsi határozat rendelkezett a megyei könyvtárak létrehozásáról, amely elsőként Békéscsabán történt meg. Csongrád-Csanád megyében először az akkori székhelyen, Hódmezővásárhelyen kezdett működni a megyei könyvtár. Majd a megyei tanács 1972-es döntése alapján a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár vette át ezt a szerepkört. Az évfordulót egész napos rendezvénnyel köszöntik október 3-án.

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár – a szolgáltatásait bemutató és népszerűsítő rendezvények mellett – az emberi méltóság, a gyerekek és fiatalok esélyei és jogai, a családok, valamint az egészséges élethez való jog tematikája köré szervezte programjait, hívta meg vendégeit. Október 3-án Dobray Sarolta újságíró érkezik Szegedre, akinek a bántalmazó kapcsolatokról szóló Üvegfal című könyve a tavalyi év egyik irodalmi bestsellere lett.

Október 10-én Karafiáth Orsolya lesz a könyvtár vendége, aki Egymás könyve – Amikor összegyűrtük az eget című kötetét mutatja majd be. A mű a társas kapcsolatokról, barátságokról szól egy halálos kór árnyékában, hogy hogyan lehet és kell megküzdeni a váratlan és kínzó tapasztalatokkal.

Október 4-én egész napos prevenciós és rekreációs eseményt rendeznek a női daganatos betegségek megelőzését célul kitűző Mályvavirág Alapítvánnyal együttműködve, október 12-én pedig Csupor Dezső egyetemi docens tart előadást a daganatos, és egyéb betegségekhez kapcsolódó, gyógyulást ígérő tévhitekről, gyógynövényekről, táplálékkiegészítőkről.

A gyerekek és fiatalok számára is kínál programokat az október a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban. Október 11-én Hartay Csabával – a kamaszkorról szóló Lerepül a hülye fejetek című kisregény, valamint a Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt regény szerzőjével – ismerkedhetnek meg a középiskolások, beszélgetőtársa Brunner Krisztián szegedi rádiós, egykori középiskolai padtársa lesz. A Gyermekkönyvtárban A tizenhármak nyomában. A múlt ismerete a jövő esélye címmel történelmi nyomozós játék indul családok és felső tagozatos osztályok számára.

A hónap végén a szegedi vagy szegedi kötődésű írók mutatkoznak be legújabb köteteikkel. Október 21-én Diószegi Szabó Pál Hegymagasság, tengermély című kötetét ismerheti meg a közönség, október 25-én Bátyi Zoltán hozza el a rendezvényre legfrissebb novelláskötetét, Krétarajzok, gázgyár falára címmel, másnap pedig Bene Zoltán Teremt, és című novelláskötetének bemutatójára ülhetnek be az olvasók. Október 27-én az idén hatvanéves Darvasi Lászlót Az év légiutas-kísérője címmel megjelent novelláskötetéről kérdezi Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész.
 

Kapcsolódó írásaink