Kultúra

Yungblud betegség miatt lemondta a fellépését a VOLT Fesztiválon

A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik - csütörtökre várt - nemzetközi sztárja, Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét, így változik a színpad aznapi programja - derül ki a szervezők lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Yungblud betegség miatt lemondta a fellépését a VOLT Fesztiválon
Yungblud egy májusi milánói fellépésén még májusban. A magyar közönség az idei VOLT-on mégsem láthatja az énekest
Fotó: AFP/NurPhoto/Mairo Cinquetti

„Elég pocsékul éreztem már magam az európai turné vége óta, végül orvoshoz fordultam" – írja Yungblud, akit a doktor - torokgyulladás miatt - három napos hallgatásra kötelezett.

„Teljesen ki vagyok bukva, hogy emiatt nem tudok fellépni a VOLTon" – tette hozzá az ifjú énekes, bár nagyon várta, hogy itt indíthassa a fesztiválszezont. „Bármit szívesen megtennék, hogy felléphessek, de azt mondták, hogy ha most nem pihenek, súlyosbodhat a problémám."

A fesztivál szervezőinek az utolsó pillanatban tehát át kellett alakítani a Telekom Nagyszínpad csütörtöki programját. Dzsúdló kezd, ahogy ez eredetileg is volt, utána a Punnany Massif lép be programsorba, majd a Follow The Flow koncertezik az esti sztár, a Bring Me the Horizon előtt.

Az így megváltozott Beko színpad programját pedig a soproni kötődésű Moby Dick egészíti ki.

Kapcsolódó írásaink