Kultúra

Széchenyi Istvánra emlékeztek Budapesten

Széchenyi István alkotóerejének legfőbb erőforrása az óriási tehetség és a hazája iránti szeretet mellett az istenhit volt - jelentette ki Székely János szombathelyi megyés püspök azon az emlékülésen, amelyet a Széchenyi Társaság rendezett a legnagyobb magyar születésének 230. évfordulója alkalmából kedden Budapesten.

Széchenyi Istvánra emlékeztek Budapesten
Szemereki Zoltán, a Széchenyi Társaság elnöke (k), valamint a Széchenyi Társaság Díjjal elismert Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, Musits Antal érdemes esperes, Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója, Szemereki Zoltán, a Széchenyi Társaság elnöke, Katona Bernadette közgazdász, Lacknerné Puskás Sára evangélikus lelkész és Lackner Pál evangélikus püspök (b-j) a Széchenyi Társaság díjátadóján
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A főpap a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében megtartott ülésen hangsúlyozta, hogy ámulatba ejtő Széchenyi életműve.

Felidézte, hogy neki köszönheti a nemzet az MTA létrehozását, a Lánchíd megalkotását, a hajózás és a hajógyártás, a balatoni gőzhajózás megteremtését, a selyemhernyó-tenyésztés meghonosítását.

Külföldi útjai során szerzett inspiráció nyomán előmozdította a vasútfejlesztést, az első gőzhengermalom létrehozásával megalapozta a modern lisztgyártást, meghonosította a lóversenyzést és támogatta a lótenyésztést, s kezdeményezésére nyílt meg Pest-Buda első magyar nyelvű színháza, a későbbi Nemzeti Színház - sorolta.

Rádöbbent arra, hogy a nemzet fejlődéséhez hitel és tőke kell, és az embereket érdekeltté kell tenni a termelésben - tette hozzá.

Mindez nem valósulhatott volna meg az istenhit nélkül. Ennek köszönhető az is, hogy Kossuth Lajossal ellentétben tiszteletben kívánta tartani a nemzetiségek érdekeit is - mondta.

Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az európai kultúrát a kereszténység tette termékennyé, és Európának addig van jövője, ameddig ebből a forrásból táplálkozik. Ahogy pedig a nyugati világból elvész az istenhit, úgy vész el az emberi tisztesség is - fűzte hozzá.

Hudecz Ferenc, az MTA alelnöke felidézte, hogy a Tudós Társaság, vagyis az MTA elődje Széchenyi 1825-ös felajánlása nyomán jöhetett létre. Ez azt jelenti, hogy az MTA 2025-ben ünnepeli fennállásának bicentenáriumát.

Az MTA emlékbizottság megalakításáról döntött az évforduló méltó megünneplése érdekében; a bizottság elnökévé Frank Tibor történészprofesszort választották.

Szemereki Zoltán, a társaság elnöke beszédében jelmondatukat idézte: „Hinni és hihetni egymásnak”.

Szerinte ez azt jelenti, hogy a haza érdeke megkívánja egy olyan légkör megteremtését, ami az egymás iránti kölcsönös bizalomra épül.

Az emlékülés résztvevői a tanácskozás megkezdése előtt megkoszorúzták Széchenyi Istvánnak az akadémia épülete előtt, a tér közepén álló szobrát.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom