Kultúra

Innováció Kollégium a lakiteleki Népfőiskolán

A lakiteleki Népfőiskola a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közreműködésével 2021 szeptemberének végén szakmai képzést indít.

Innováció Kollégium a lakiteleki Népfőiskolán
A kollégium célja, hogy a résztvevők megismerjék Moholy-Nagy László életének és munkásságának magyarországi, illetve nemzetközi vonatkozásait
Fotó: Wikipedia

A kollégiumban a résztvevők válaszokat keresnek arra, hogy a művészetek és a különböző tudományterületek, technikai újítások, hogyan tudják együttesen jobbá tenni környezetünket, életkörülményeinket. Az innováció nem elsősorban technológiai újítások mentén áll a foglalkozások központjában, hanem a 21. század kihívásaira válaszokat kereső holisztikus szemlélet megnyilvánulásaként tárgyalják majd. Így társadalmi kérdésekre választ adó elgondolások, környezettudatos megoldások és egyéb olyan innovációk lesznek bemutatva, melyek különböző területek, művészetek és a tudomány együttműködése mentén jelentkeznek. Az innováció széleskörű fogalmát és gyakorlati megnyilvánulásait elsősorban a művészetek területeiről közelítik meg, de foglalkoznak a technológia és a társadalom egyre meghatározóbb kapcsolódásaival is - írják a szervezők lapunknak eljuttatott közleményükben.

A kollégium célja továbbá, hogy a résztvevők megismerjék Moholy-Nagy László életének és munkásságának magyarországi, illetve nemzetközi vonatkozásait. Továbbá, hogy szellemi örökségén keresztül reflektáljanak a mai kor kihívásaira. Az ezerarcú művész, technikai újító nevét (aki egyszerre volt költő, író, festő, fotográfus, szobrász, filmes, díszlettervező és tanár) világszerte ismerik, de hazánkban csak az elmúlt évtizedekben jelent meg a köztudatban. Az egykori Magyar Iparművészeti Egyetem 2006 óta viseli nevét.

A képzés megálmodói a kollégiumba 18-35 év közötti felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók, valamint fiatal képző-, és iparművészek, fotográfusok, írok, építészek, kulturális és média szakemberek, pedagógusok, közösségszervezők és a technikai újítások iránt érdeklődők jelentkezését várják. A kollégiumi részvétel kiváló lehetőséget nyújt emberi-, vagy akár munkakapcsolatok kialakítására és szakmai tapasztalatok, referenciák megszerzésére is - emelik ki.

A képzés fő tematikája:

  • Moholy-Nagy László életműve (magyar és nemzetközi vonatkozások)
  • innováció, tudomány és technológia a különböző művészeti ágakban
  • társadalmi és üzleti innováció
  • új művészetek, új művészek, a jövő művészei
  • tanítás a művészetben, a művészet tanítása
  • a művészet és a design oktatás jövője
  • az építészet jövője, a jövő építészete
  • design innováció
  • technológia- és tudástranszfer
  • hagyományos technikák és innováció
  • K+F+I
  • kreatív szemléletmód, kreatív gondolkodás
  • környezettudatosság az innovációkban
  • kreatív ipar, kulturális ipar, kreatív gazdaság
  • a fotó és filmművészet jelene, jövője
  • a szobrászat, köztéri művészet változásai, új irányai
  • a fény és tér viszonya a képzőművészetben, iparművészetben.

A témaköröket a szervezők neves előadókkal, művészekkel, szakemberekkel ismertetik, előadások, szemináriumok, tanulmányutak, műhelylátogatások, szabadegyetemek foglalkozásai során.

A kollégiumi képzést 2021 szeptemberétől nyolc alkalommal rendezik meg, amelynek keretében negyedévenként egy-egy bentlakásos hétvégét töltenek el a résztvevők a lakiteleki Népfőiskolán, valamint két nyári egyetem is része a programnak.

Az első alkalomra 2021. szeptember 24-26 között kerül sor. A szállás, étkezés és az előadások díjmentesek. A részvétel regisztrációs díj fizetéséhez kötött, amelynek összege 5.000 Ft/alkalom - áll a közleményben.

Jelentkezés az alábbi megadott linken kitöltött űrlapon, valamint fényképes önéletrajz, és motivációs levél megküldésével az innovaciokollegium@gmail.com e-mail címre történik. A közleményben azt kérik, amennyiben az érdeklődő rendelkezik témavezetői vagy munkahelyi vezetői ajánlással, azt is szíveskedjen elküldeni. A jelentkezési lapot itt lehet megtalálni: https://forms.gle/6VjkbB466M2Rpax28. Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 15.

Kapcsolódó írásaink