Kultúra

Már százezres tömeg vett részt a fővárosi ünnepi rendezvényeken

Már százezres nagyságú tömeg vesz részt a fővárosi ünnepi rendezvényeken a budai Vártól a Városligetig - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár péntek délután a közmédiával a Kossuth téren felállított Aranyvonatnál.

Már százezres tömeg vett részt a fővárosi ünnepi rendezvényeken
Kovács Zoltán elmondta: a majdnem húsz rendezvényhelyszínen több száz program várja a fővárosba érkezőket
Fotó: MH/Purger Tamás

Kovács Zoltán elmondta: a majdnem húsz rendezvényhelyszínen több száz program várja a fővárosba érkezőket. Hozzátette: az államalapító Szent István király ünnepekor idén új koncepció a programok fesztiváljellege, mellyel a szándék az volt, hogy a korábbiaknál jóval nagyobb ünnepségsorozatot hozzanak létre.

A rendezvény egyik kiemelkedő új elemének nevezte az Andrássy úti felvonulást, amelyet a debreceni virágkarnevállal állított párhuzamba. Kovács Zoltán megjegyezte: a koncertek, a már hagyományosan a Várkertben tartott Magyar Ízek Utcája vagy a várban a Mesterségek Ünnepe is szervesen kapcsolódik a programokhoz és teszi méltóvá a legnépszerűbb és leglátogatottabb nemzeti ünnepet.

Kiemelte: a hosszú hétvégéből hátra van még két nap, a szervezők több százezer látogatót várnak Budapestre, miközben azon dolgoznak, hogy mindenki biztonságosan és méltó keretek közt tudjon ünnepelni.

Sokan fordulnak meg az Összetartozás Emlékhelynél, a Kossuth téren, ahol az Országházzal szemben, az Alkotmány utca torkolatában áll a kortárs építészeti és tájépítészeti eszközökkel kialakított, a Trianoni békediktátum 100. évfordulójára elkészült emlékmű: a négy méter széles sétány két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12 485 településnevét vésték.

Sokakat vonz a Trianon-emlékmű
Sokakat vonz a Trianon-emlékmű
Fotó: MH/Purger Tamás

Sokakat vonz a Városok sétánya is az Alkotmány utcában, ahol a 346 magyarországi város zászlója látható.

Az igazi attrakciónak azonban az Aranyvonat bizonyult: az eredetileg 1938-ban elkészült, majd a II. világháborúban megsemmisült Aranyvonat újraépített Szent Jobb-ereklyeszállító kocsija is az Alkotmány utcában kapott helyet, s hatalmas tömeg kíváncsi rá.

Hatalmas az érdeklődés az Aranyvonat iránt
Hatalmas az érdeklődés az Aranyvonat iránt
Fotó: MH/Purger Tamás

A hagyományos ünnepi programok mellett komoly- és könnyűzenei koncertek, fesztiválok, történelmi bemutatók, látványos felvonulás, kiállítások, sportesemények, művészeti programok, valamint gasztronómiai élmények is várják a látogatókat egészen vasárnapig.

Kapcsolódó írásaink