Kultúra

Egy hétvégére ismét látogathatóvá válnak Magyarország rejtett műemlékei

Szeptember 19-20-án ismét látogathatóvá válnak Magyarország rejtett műemlékei - közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

Egy hétvégére ismét látogathatóvá válnak Magyarország rejtett műemlékei
A volt Óbudai Gázgyár 21 hektáron, egy háromszög alakú területen helyezkedik el a Duna jobb partján
Fotó: MH

A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre - emlékeztetett a tárca, hozzátéve, hogy Magyarországon is több száz érdekes műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők, akik egy-egy izgalmas programon vagy tematikus sétán is részt vehetnek.

„A Kulturális Örökség Napjai több mint 30 éve mind a vendéglátók, mind pedig a látogatók számára az épített örökség, a régészeti és természeti kincsek ünnepe” - fogalmaztak.

Az országos koordinációval megbízott Miniszterelnökség várja mindazok jelentkezését, akik szívesen megnyitják értékes, érdekes épületük kapuit a látogatók előtt, illetve épületet bemutató tematikus sétát szerveznek szeptember 19-20-án. Várják azon építészek, restaurátorok, művészettörténészek jelentkezését is, akik a jelentősebb helyreállításokat, restaurálásokat vagy éppen egy-egy új épületet, a jövő örökségét mutatják be az érdeklődőknek.

Regisztrálni a http://oroksegnapok.gov.hu weboldalon lehet.

Ha a koronavírus-járvány miatt nem lesz lehetőség a műemlékek személyes felkeresésére, a helyszíneket virtuális formában ismerhetik meg az érdeklődők - közölte a Miniszterelnökség.
 

Kapcsolódó írásaink