Kultúra
Adventi Érzékek jazzben
Felysa: A remény számomra egyenlő a karácsony üzenetével

– Miért kellett a Senses dalait pihentetni ahhoz, hogy most egy albumban végleges formában megjelenjenek?
– Egy ponton el kell engednünk a dalokat, hogy azok évekkel később bennünk végleges formát öltsenek. A zenétől hosszabb időre való eltávolodás nekem abban segített, hogy letisztuljon a személyiségem, és egy érettebb világ szülessen meg a dalaimban is. Amikor New Yorkban a Tzumo Árpád által írt dalokat felvettük, énekesi pályám elején jártam. Hatalmas lehetőség volt ez, hiszen a lemezen a jazzélet számos kiválósága – Massimo Biolcati bőgő, Németh Ferenc dob, Arturo Stable ütőhangszer – működött közre.
– Miért döntött végül úgy, hogy bemutatja a dalokat új formájukban?
– Mindig is azt éreztem, hogy ennek a lemeznek az anyaga időtlen. Az akkori megközelítésemmel kapcsolatban volt bennem egy nagy adag hiányérzet. Ezért döntöttem úgy, hogy a dalokat újra lemezre éneklem. A számokat megrövidítettük, hogy igazodjanak a mai zenehallgatási szokásokhoz.
– Ez stílusváltást is jelentett?
– Arra törekedtem, hogy az ének stílusában egységes hangzásvilág jöjjön létre, valamint nagy hangsúlyt fektettünk a megfelelő karakterű énekhang keverésére is. A műfajon belül többféle stílus keveredett, mint a klasszikus jazz, a blues, a latin és smoothjazz. Mindezzel egy időben az élő zenei produkcióimban is több tudatos változtatás indult el. A jövőben egyre többet szeretnék koncerteken keresztül a közönséghez eljutni.
– Az adventi koncertje nem egy egyszerű lemezbemutató volt, inkább show-műsornak mondanám.
– Ez átgondolt választás volt, és a jövőben is olyan koncerteket tervezek, ahol a zene, tánc, a vetítés, a divat és a gasztrokultúra egymást kiegészítve alkotnak egységes egészet. Nem véletlenül Senses, azaz Érzékek az új album címe.
– Van-e olyan dal amit szívesen ajánlana a karácsonyi készülődéshez?
– Igen, az Angels’ Tearst (Angyalok könnye). Ebben a lírai dalban szándékosan templomi jelleget kapott az énekhang. A dal a reményről szól, ami számomra egyenlő a karácsony üzenetével.