Külföld
Nógrádi György: Ilyen a háború másfél évében nem volt, puccsot kíséreltek meg Zelenszkij ellen
Nyugati segítség nélkül Ukrajna órákig tud fennmaradni

A német tévé vasárnap bemutatta, hogy megérkeztek az ukránok, akiket a Leopard–1-es harckocsikra kell majd kiképezni, de ők nem katonák, hanem civilek – mondta Nógrádi György a Hír Tv Háború Ukrajnában című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette, bemutattak egy elektroműszerészt, akit fel kéne készíteni a harckocsira. Ukrajnában jelenleg nincs katona, mindenkit elvisznek, aki nem tudja megfizetni, hogy ne sorozzák be – jegyezte meg a szakember.
Emlékeztetett, ilyen a háború másfél évében nem volt, puccsot kíséreltek meg Zelenszkij ellen, a különleges kommandó parancsnokhelyettese ellen már eljárást is indított a titkosszolgálat.
A nyugati segítség nélkül Ukrajna órákig tudna fennmaradni. A németek még mindig nem döntötték el, hogy a Taurus rakétákat odaadják-e az ukránoknak – mondta, hozzátéve a német lakosság 52 százaléka nem támogatja a rakéták átadását, míg a legutolsó szlovák felmérés azt mutatja, hogy az embereknek elegük van az ukránokból.
Az év végén érkező F–16-os vadászgépekről elmondta, az oroszok felkészülnek abból, hogy el tudják hárítani az ukrán támadásokat.
Nógrádi György emlékeztetett, a pénznek és a fegyvernek a 30 százalékát ellopják, ahogy odaér Ukrajnába.
Elmondta, Oroszország atomhatalom, a világ atomfegyvereinek akkora százalékát ellenőrzi, mint az Egyesült Államok.
„Az orosz gazdaság működik, az orosz átlagember ma a háborút nem érzékeli, Putyin helyzete stabil” – hívta fel a figyelmet a szakember.