Külföld

Cirkuszművészeket fogadott Ferenc pápa

Az egyházfő megköszönte a művészek által közvetített vidámságot

Ferenc pápa megköszönte a cirkuszművészeknek és az utcai mutatványosoknak, hogy "a szépséget és a vidámságot" hintik el szerte a világban. 

A katolikus egyházfő mintegy 1000 cirkuszművészt és mutatványos fogadott audiencián csütörtökön a Vatikánban. A VI. Pálról elnevezett teremben egyes artistacsoportok akrobataszámokat és egyéb mutatványokat adtak elő a pápának, aki nagy érdeklődéssel és vidáman mosolyogva figyelte a produkciókat, közülük többet is megtapsolt. 

Az egyházfő azt mondta, hogy nem áll távol tőle a téma. Az ünneplés és az álmélkodtatás, a szépség mestereinek nevezte a cirkuszosokat, akik "vándorlásuk közben gazdagítják a világot, mivel képesek táplálni a reményt és a bizakodást". 

"Az is az irgalmasság egyik módja, hogy a szépséget és a vidámságot ültetjük el egy olykor szomorú és komor világban. Nagy-nagy köszönet ezért!" - mondta a pápa.

Az audienciára az irgalmasság jegyében zajló szent év keretében került sor. 

A találkozón egy állatidomár magával vitt egy kistigrist, amely megijedt, amikor a pápa meg akarta simogatni, és elszaladt. A pórázon tartott állat csak azután nyugodott meg és hagyta magát simogatni, hogy cumisüvegből tejjel itatták meg. 

"A cirkuszosok és a mutatványosok képesek megnevettetni gyermekeket, felvidítani magányosokat, összehozni az embereket, sőt még egy pápát is megijeszteni, amikor az meg akar simogatni egy kistigrist - ilyen nagy a ti hatalmatok!" - tréfálkozott ezt követően Ferenc pápa. 

Az audiencián Magyarországot a 18 éves György Tibor, a Baross Imre Artistaképző növendéke képviselte egy létrán előadott produkcióval, a pápával való találkozón részt vett Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója és Tóth Edit, a Baross Imre Artistaképző tanára is.