Külföld
Brutálisan meggyilkoltak egy ukrán toborzót Lvivben
Nem csillapodik a népharag

Az eset kapcsán kiadott hatósági közleményből kiderült, hogy a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársa igazoltatni szerette volna a férfit, aki a többszöri felszólítás ellenére sem mutatta be az okmányait, majd rátámadt a katonára.
A civil provokatívan és kihívóan viselkedett, nem reagált a hatósági követelményekre.
„A csoport minden lépése jogszerű volt, videórögzítő eszközök is rögzítették az eseményeket, és rendőrök kísérték őket” – olvasható a kommünikében.
A katonát combartéria-sérüléssel kórházba vitték, az orvosi ellátás ellenére december 4-én életét vesztette – idézte a Mandiner.
Mindkét lábfejét elveszítette, mégis újra elhurcolták a kárpátaljai magyar férfit.
A napokban megjelent a Mandiner kárpátaljai kényszersorozásokról szóló dokumentumfilmjének második része, melyben a nézők megismerhetik annak a férfinek a történetét, akit az ukrán állam előbb megnyomorított, most pedig újra a frontra akarja vezényelni.
A nevét és arcát is vállaló Imrét a kárpátaljai közösségben csak „koncentrációs táborként” hivatkozott Rovnóra (ukránul: Rivne), az ottani rehabilitációs és kiképzőközpontba vitték, ahonnan a közvélekedés szerint „nincs visszaút”.
A vele rögzített beszélgetésből kiderül, hogy micsoda földi pokol is valójában egy ilyen ukrán kiképzőközpont, ahol Imre mindkét lábfejét elveszítette a tisztek durva bánásmódja és lélektelen nemtörődömsége folytán.
