Külföld

A békétől „biztosan nem kerültünk távolabb”

Moszkva nem hisz a csodákban, de úgy látja, van miről tárgyalni az amerikaiakkal

A Trump módosított béketervéről szóló tárgyalásokat értékelve Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó azt mondta: a Putyin–Witkoff–Kushner találkozó „hasznos, konstruktív, tartalmas” volt, de „kompromisszumos változatot egyelőre nem találtak”.

A békétől „biztosan nem kerültünk távolabb”
Vlagyimir Putyin (j) orosz elnök és Steve Witkoff, a Fehér Ház különmegbízottja
Fotó: AFP/Pool/Kristina Kormilitsyna

Mint kiderült, az amerikai amerikai javaslatcsomagot időközben négy külön dokumentummá bontották szét Usakov szerint egyes amerikai megoldási ötletek „többé-kevésbé elfogadhatónak” tűnnek Moszkva számára, de a kulcskérdés – a területi rendezés – változatlanul nyitott. A tárgyalás fő témája a hosszú távú rendezés volt, amelynek részeként az orosz fél a jövőbeni gazdasági együttműködés perspektíváit is felvetette, de világossá tette: előbb politikai áttörésre van szükség.

Kirill Dmitrijev, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap vezetője a Kreml-beli egyeztetést „produktívnak” nevezte, és azt hangsúlyozta, hogy egy olyan amerikai béketervről tárgyaltak, amelyet Washington a Kijevvel folytatott konzultációk után dolgozott ki. Dmitrijev a közösségi médiában közzétett fényképekkel is jelezte: nem formális udvariassági körökről, hanem részletekbe menő, öt órákon át tartó egyeztetésről volt szó.

Andrej Kolesznyikov beszámolója alapján az orosz közvélemény nem valamiféle nagy áttörésként, inkább egy hosszú politikai játszma új fejezeteként értékeli a fejleményeket. A hangulat emlékeztet a minszki maratoni éjszakákra: újságírók a Kreml folyosóin, szivárgó félmondatok arról, hogy „területi problémákat” vitatnak meg, miközben mindenki tudja, hogy a valódi ütközőpont a Donbasz és egy új biztonsági architektúra.

Usakov szerint a békétől „biztosan nem kerültünk távolabb”, de ennél lelkesebb mondatot nem tudott, vagy nem akart mondani. Ebből Kolesznyikov azt a következtetést vonta le, hogy Moszkvában senki nem hisz a csodálatos áttörésben, legfeljebb abban, hogy az amerikai terv egyes elemei a rögzített kiindulópontjaivá válhatnak a további tárgyalásoknak és a majdani rendezésnek.

Ezzel párhuzamosan Marco Rubio amerikai külügyminiszter egy sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy mi a vita tárgya, azt mondta: a fő kérdése a Donyecki terület mintegy 20 százaléka, egy 30–50 kilométer széles sáv, amely továbbra is az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt áll. Rubio szerint „valamiféle előrelépést” már sikerült elérni abban, hogy mi az a kompromisszum, „amellyel az ukránok együtt tudnak élni, és amely jövőbeli biztonsági garanciákat ad számukra” – részleteket azonban ő sem mondott.

Alighanem a feszültséget oldandó, Pete Hegseth védelmi miniszter ugyanakkor előállt azzal az ötlettel, hogy jó lenne egy közös vacsora Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij részvételével. Hegseth szerint ez „egy vacsora lenne a békéért”, ahol steaket és „orosz öntettel” készült salátát szolgálnának fel. A felvetés nyilvánvalóan egy vicc, amivel arra akarhatott rámutatni, hogy a dolgok nem így működnek. Mindazonáltal érdemes megjegyezni, hogy a kijevi csirkét nem említette az étlapon.

További érdekesség, hogy korábban amerikai források arról beszéltek: Witkoffék valahol Európában – nem kizárt, hogy a régióban – találkozhatnak Zelenszkijjel, ehhez képest a légiirányítási adatok szerint a különrepülő Moszkvából megállás nélkül Kanadáig repült, tehát sem Írországban (ahol az ukrán elnök tartózkodott), sem máshol nem szállt le Európában.

Az amerikai elnök egyébként december 3-án 14:30-kor, vagyis közép-európai idő szerint 20:30-kor sajtótájékoztatót tart az Ovális Irodában. A Fehér Ház nem közölöt részleteket, de elképzelhető, hogy ekkor jelenti be a békefolyamattal kapcsolatos következő lépéseket – akárcsak az, hogy elrendeli a szárazföldi műveletek megindítását Venezuela ellen.

Kapcsolódó írásaink