Külföld

Éjszakai rajtaütés Ukrajnában

Több mint 60 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen éjjel az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg 62 csapásmérő, valamint álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen keddre virradóra, minden harmadik támadóeszköz célba talált, a csapásoknak egy halálos áldozatuk is van, több infrastrukturális objektum megrongálódott – közölte az ukrán légierő, valamint a katasztrófavédelem.

Éjszakai rajtaütés Ukrajnában
Oroszország rakétákkal és drónokkal támadt Kijevre az éjszaka folyamán
Fotó: AFP/Sergei Supinsky

A légvédelem 39 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról eltérített – jelentette a légierő parancsnokságának Telegram-csatornája. A közlemény szerint 8 helyszínen 20 drón célba talált.

Az állami katasztrófavédelem sajtószolgálata azt közölte, hogy a Doneck megyei Kramatorszk városában egy ember meghalt, négyen pedig megsebesültek, miután egy orosz támadó drón becsapódott egy kilencemeletes lakóházba. A katasztrófavédők öt lakót kimentettek, és két lépcsőházban mintegy 4500 négyzetméteres területen eloltották az elsőtől a 8. emeletig terjedő tüzet.

„Az ellenség éjszaka nagyszabású dróntámadást hajtott végre civil létesítmények és az energetikai infrastruktúra ellen Odessza megye déli részén” – idézte Oleh Kiper katonai kormányzó Telegram-bejegyzését az Interfax-Ukrajina hírügynökség. A légvédelem aktív tevékenysége ellenére megrongálódott egy energetikai létesítmény, egy közigazgatási épület és néhány magánháztartás is – fűzte hozzá a megyevezető.

A felcsapó lángokat a mentőalakulatok gyorsan eloltották, de a támadás áramkimaradásokat okozott. A legfontosabb infrastrukturális létesítményeket ideiglenesen generátorokkal működtetik.

Az áramszolgáltató létesítmények ellen elkövetett újabb támadások következtében kedd reggelre áram nélkül maradtak a fogyasztók Odessza mellett Doneck, Harkiv és Dnyipro régiókban is – jelentette az Ukrenerho állami energetikai vállalat sajtószolgálata. Az áramszolgáltató szerint továbbra is szükség van a takarékos energiafogyasztásra, ezért korlátozni kell a nagy teljesítményű elektromos készülékek használatát, az energiaigényes tevékenységeket pedig az éjszakai órákra kell beütemezni.

Kapcsolódó írásaink