Külföld

„A Brexitről szóló döntés megszegett ígéretek következménye volt”

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök szerint

Az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez (Brexit) vezető népszavazási döntés a brit népnek tett, később azonban megszegett ígéretek következménye volt - a brit kormányfő meggyőződése szerint.

„A Brexitről szóló döntés megszegett ígéretek következménye volt”
Keir Starmer brit kormányfő: A Brexitről szóló döntés megszegett ígéretek következménye volt
Fotó: Rasid Necati Aslim / ANADOLU / Anadolu via AFP

Sir Keir Starmer a külön közigazgatási egységként működő londoni City polgármesterének hétfő este rendezett hagyományos éves bankettjén felszólalva úgy fogalmazott: a Brexit ma is érezteti hatásait a brit gazdaságban és a brit politikai diskurzusba vetett bizalom eróziójának formájában.

Starmer kijelentette: a Brexit megtörte azt a széles bázisra épülő, évtizedek alatt kiépített korábbi konszenzust, amely az Egyesült Királyságot kifelé tekintő, a világpolitika porondján mindig aktívan jelenlévő és hangját a legmagasabb szintű fórumokon is erőteljesen hallató országként határozta meg.

A munkáspárti brit kormányfő megerősítette azt a korábban is hangoztatott álláspontját, hogy nem kívánja visszavezetni az országot az Európai Unióba, mondván: a brit EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - népszavazás önmagában demokratikus véleménynyilvánítás volt, és ő ezt a döntést mindig tiszteletben fogja tartani.

Hozzátette ugyanakkor: az a mód, ahogy a Brexit ideáját „eladták” a választóknak, és ahogy a kilépési folyamatot véghezvitték, nem volt helytálló.

Starmer úgy fogalmazott: a Brexitről hozott döntés „a brit népnek tett zabolátlan, de teljesítetlenül maradt ígérgetések” következményeként született.

A brit miniszterelnök szerint ráadásul egyértelműen elhibázottnak bizonyultak azok az elképzelések, hogy a kilépés az Európai Unióból az Egyesült Királyság minden problémájára megoldást jelent majd.

Jelenleg „ugyanazoktól az emberektől ugyanezeket a hamis érveket és ugyanezeket a vad ígérgetéseket” lehet hallani az Emberi Jogok Európai Egyezményével kapcsolatban is, és ezek az ígérgetések megint úgy hangzanak, hogy „távozzunk, és minden gondunk megoldódik” - fogalmazott a londoni City elöljáróságának központjában, a Guildhallban elmondott beszédében a brit kormányfő.

Starmer szerint mindezek alapján súlyos felelőtlenség lenne a jövőbeni brit politika követendő mintájaként tekinteni a Brexitre.

Az ideológia tovább él, és azt az érzetet táplálja, hogy következmények nélkül sértegetni lehet a szomszédos országokat, fel lehet számolni a szövetségesi viszonyrendszereket, választani kell az EU és az Egyesült Államok között, meg kell szakítani a kapcsolatokat Kínával, sőt néhányan még azt is szorgalmazzák, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki a NATO-ból - mondta a Guildhall hétfő éjszakába nyúló bankettjén a brit miniszterelnök.

Keir Starmer kijelentette: a jelenlegi időszakban, amikor ismét háború dúl Európában, katasztrofális döntés lenne a kilépés a történelem legsikeresebb katonai szövetségéből.

Hozzátette: a befelé fordulás a mostani helyzetben nem az események feletti ellenőrzés megszerzését, hanem feladását jelentené.

A brit miniszterelnök a Munkáspárt tavaly nyári választási győzelme és kormányalakítása óta számos alkalommal hangoztatta azt a célkitűzését, hogy újjá kell építeni a kapcsolatokat az EU-val, a Brexitről ugyanakkor eddig soha nem fogalmazott meg nyilvánosan olyan éles bírálatokat, mint a londoni City hétfő éjjeli polgármesteri bankettjén elmondott beszédében.

Kapcsolódó írásaink