Külföld

Moszkva felelőtlennek tartja a NATO Katonai Bizottságának elnökét

Orosz külügyminisztérium: a rendezést próbálja akadályozni Giuseppe Cavo Dragone tengernagy

Moszkva rendkívül felelőtlennek tartja, hogy Giuseppe Cavo Dragone tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke felvetette az Oroszország elleni megelőző csapások lehetőségét, amivel kísérletet tett az ukrajnai rendezés akadályozására – hangoztatta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a tárca honlapján hétfőn megjelent kommentárjában.

Moszkva felelőtlennek tartja a NATO Katonai Bizottságának elnökét
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője
Fotó: AFP/Olga Maltseva

Zaharova a NATO-tisztségviselőnek a brit Financial Times című lapnak adott nyilatkozatára reagált, amelyben kijelentette, hogy a NATO-nak „agresszívebben” kell fellépnie, és hogy az Oroszország elleni megelőző csapások „védelmi” intézkedésnek tekinthetők.

A szóvivő az olasz admirális megnyilvánulását „rendkívül felelőtlennek” minősítette, amely szerinte arra utal, hogy a szövetség kész a konfliktus további eszkalációjára. „Ebben céltudatos kísérletet látunk az ukrán válságból való kilábalásra irányuló erőfeszítések aláásására. Azoknak, akik ilyen kijelentéseket tesznek, tisztában kell lenniük az ebből fakadó kockázatokkal és lehetséges következményekkel, egyebek között a szövetség tagjai számára is” – jegyezte meg.

Mint fogalmazott, a NATO már régóta nem titkolja valódi céljait és szándékait, eközben pedig a szövetség vezetése továbbra is bizonyítékok nélkül vádolja Moszkvát „harcias nukleáris retorikával” és hibrid támadásokkal.

Zaharova szerint „a szövetség által felkorbácsolt oroszellenes hisztéria, az Oroszországnak a blokk tagállamai ellen +elkerülhetetlen támadásától+ való félelem szítása nem pusztán olaj a tűzre, de komolyan szítja a konfrontációt”. „Brüsszelben szeretik ismételgetni a mantrát a szövetség +kizárólag védelmi+ jellegéről. Giuseppe Cavo Dragone önleleplező kijelentései a +megelőző csapásokról+ végérvényesen pontot tesznek ennek a mítosznak a végére” – írta Zaharova.

Kapcsolódó írásaink