Külföld
Az ukrán háborús maffiának még arany vécére is futotta a nyugati segélyekből
A legnagyobb korrupciós botrány óta forr a közvélemény

Arany vécé, dollárhegyek és egy rejtélyes szökés – az ukrán közéletet újabb, minden korábbinál súlyosabb korrupciós ügy rázta meg. A Die Welt német lap értesülései szerint a botrány középpontjában Timur Mindics áll, aki évekig Volodimir Zelenszkij elnök közeli üzlettársa volt, és kulcsszerepet játszott az állami és félállami cégek hálózatán keresztül mozgatott, százmillió dollárnyi pénzek útjában. A férfi most szökésben van – a hatósági rajtaütések előtt, szinte órákkal, eltűnt Kijevből.
Ukrán korrupció arany vécével és dollárkötegekkel
A Die Welt beszámolója szerint a korrupcióellenes hatóságok, a NABU és a SAPO, több mint tizenöt hónapon át vizsgálták a pénzmozgásokat, ezalatt több ezer óra hangfelvételt és dokumentumot gyűjtöttek. A nyomozás során házkutatásokat tartottak az Energoatom állami atomenergetikai vállalatnál, valamint az igazságügyi miniszter, Herman Haluscsenko lakásán is, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A kormány kénytelen volt rendkívüli ülést tartani, hogy a politikai károkat mérsékelje, de a Die Welt szerint a korrupciós hálózat a legfelsőbb szinteket is elérte.
A vád szerint a kriminális szervezet célja az volt, hogy rendszeresen jogtalan előnyöket szerezzen az Energoatom szerződéseiből, a szerződések értékének tíz–tizenöt százalékát lefölözve. A nyomozás kimutatta, hogy a vállalat döntéseit nem hivatalos tisztviselők, hanem úgynevezett „felügyelők” irányították – olyan személyek, akiknek semmilyen formális felhatalmazásuk nem volt, de ők döntöttek a személyzeti kérdésekről, a beszerzésekről és a pénzmozgásokról.
A korrupcióellenes ügynökség által közzétett fotók szerint a házkutatások során eredeti amerikai banki csomagolásban lévő dollárkötegeket találtak, rajtuk még a vonalkódokkal és a banki szalagokkal.
Ezeket a pénzkötegeket az ukrán állami struktúrákon keresztül juttatták magánzsebekbe – vagyis elvileg könnyen visszakövethető, hogy a nyugati támogatások egy része milyen úton tűnt el.
A történet különösen pikáns részlete, hogy Mindics otthonában – ahol 2021-ben Zelenszkij születésnapját is ünnepelték – arany vécé is található a Die Welt szerint.
A botrány központi jelképe így gyorsan megszületett: az aranytrón, amelyen ülve egyesek a háború árnyékában is fényűző életet éltek, miközben mások a fronton halnak meg.
A legnagyobb politikai vihart azonban Zelenszkij saját húzása váltotta ki. Amikor a nyár folyamán nyilvánosságra került, hogy a NABU és a SAPO nyomoz Mindics ellen, az elnök egyetlen éjszaka alatt módosíttatta a törvényt – idézi fel az előzményeket a Mandiner –, amely a két korrupcióellenes szervet az elnöki hivatal alá rendelte volna. Az erről szóló javaslatot eredetileg eltűnt személyek kereséséről szóló törvényként terjesztették be, ám Zelenszkij a parlamenti vita előtt átíratta, elfogadtatta, majd aláírta.
Zelenszkij végül meghátrált
A közfelháborodás és a tömegtüntetések hatására végül kénytelen volt visszavonni.
A Die Welt szerint a mostani vizsgálatok mintegy ezer óra lehallgatott anyagot és részletes bizonyítékokat tartalmaznak – az egyik legmegdöbbentőbb részlet, hogy Mindics lakásában rejtett mikrofonokat találtak, amelyeket egy szinttel feljebb, egy szövetséges üzletember, Hennagyij Boholjubov lakásából működtettek. A milliárdos – aki brit, izraeli és ciprusi útlevéllel is rendelkezik – állítólag együttműködik a hatóságokkal, és vallomásáért cserébe védelmet kapott.
