Külföld
Trump elnöknél járt a szír vezető
Az amerikai elnöki hivatalban tartott megbeszélésről részleteket nem közöltek

Egy rövid, szír részről kiadott közlemény szerint a témák között a közös érdekek körébe tartozó regionális és nemzetközi ügyek szerepeltek. A találkozón részt vett a két ország külügyminisztere is.
Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint a Szíriával szemben érvényben lévő szankciók többségét, az úgynevezett Cézár-törvény végrehajtását 6 hónapra felfüggesztették, ami megfelel Donald Trump elnök korábbi ígéretének. Az Egyesült Államok kormánya már május végén döntött egy hasonló intézkedésről.
Az indoklás szerint az intézkedés célja, hogy lehetőséget adjon Szíria számára az újjáépítésre, miközben a "káros szereplők" felelősségre vonását biztosítja.
Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye felhívja a figyelmet, hogy a Szíriával szemben korábban alkalmazott széles körű büntetőintézkedések enyhítésének részeként a Cézár-törvény felfüggesztése mellett a polgári felhasználású szoftverek és technológia szállítása is engedély nélkül lehetséges.
Ugyanakkor az egyéb szankciókkal sújtott, Oroszországgal és Iránnal fenntartott üzleti kapcsolatokra Szíria esetében is érvényesek a büntetőintézkedések.
Közvetlenül Szíriára vonatkozóan továbbra is érvényben vannak a "legrosszabbak közül is a legrosszabbak" elleni szankciók, azaz az Asszád-családdal és környezetével szembeni büntetőintézkedések az emberi jogok megsértése, kábítószerkereskedelem és a térség destabilizálása miatt.
Az Egyesült Államok emellett változatlanul szerepelteti Szíriát a terrorizmust támogató államok listáján, ugyanakkor az intézkedés felülvizsgálat alatt áll. Továbbra is megmaradó korlátozás, hogy amerikai exportcikkek egy körének szíriai importja engedélyköteles.
Donald Trump amerikai és Ahmed es-Saraa szír elnök fehér házi találkozója történelmi jelentőségű, ugyanis Szíria függetlenségének megteremtése, azaz 1946 óta nem járt szír államfő hivatalos látogatáson Washingtonban.
Ahmed es-Saraát januárban nevezték meg Szíria ideiglenes államfőjeként. A szír vezető korábban az Al-Kaida terrorhálózattal tartott fenn kapcsolatokat, és tevékenysége miatt az Egyesült Államokban 10 millió dollár pénzjutalmat tűzött ki a fejére.
