Külföld
Lemondott a szlovén igazságügyi és a belügyminiszter egy gyilkossági ügy miatt
Részvétet nyilvánítottak az áldozat hozzátartozóinak, és objektív felelősséget vállalnak a történtekért

Az eset és a városban tapasztalható rossz közbiztonsági helyzet miatt vasárnap tanácskozást tartott több kormánytag, az országos rendőrfőkapitány és az igazságügyi intézmények vezetői. Az igazságügyi és a belügyminiszter ezen a megbeszélésen ajánlotta fel lemondását, Robert Golob miniszterelnök pedig a tanácskozás után bejelentette a sajtónak, hogy elfogadta ezeket.
A lemondó miniszterek is közleményt adtak ki, amelyekben elítélték az esetet, részvétet nyilvánítottak az áldozat hozzátartozóinak, és objektív felelősséget vállalnak a történtekért.
Andreja Katic közleményében azt írta: "egy megfenyegetett fiú az éjszaka segítségül hívta az apját, és amikor ő odaért, megtámadták, halálosan megsebesítették, majd később belehalt sérülésébe. Szomorúak, egyszersmind dühösek vagyunk, de a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak szakértelemmel és függetlenül tennie kell a dolgát" - fogalmazott.
A rendőrség egy 21 éves gyanúsítottat letartóztatott, de vizsgálja mások felelősségét is az emberölési ügyben.
