Külföld

Volodin: Az EU „kirabolta” Oroszországot

Az orosz parlament elnöke szerint az uniós országok megsértik a nemzetközi jogot, amikor a befagyasztott orosz eszközöket Ukrajna támogatására akarják felhasználni

Azok az Európai Uniós (EU) országok, amelyek belekeveredtek az ukrajnai konfliktusba, most pénzhiánnyal szembesülnek, és nem találtak jobb megoldást, mint hogy elsajátítsák a befagyasztott orosz vagyoneszközöket.

Volodin: Az EU „kirabolta” Oroszországot
Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma elnöke
Fotó: AFP/Pool/Gavriil Grigorov

Erről szombaton, október 25-én írt Telegram-csatornáján Vjacseszlav Volodin, az orosz Állami Duma elnöke. Hangsúlyozta, hogy minden államnak, amely részt vesz ebben a „lopásban”, vissza kell majd fizetnie az ellopott pénzeket – jelentős kamatokkal együtt.

Volodin szerint az EU kísérletei az orosz pénzek kisajátítására a nemzetközi jog megsértését jelentik, mivel ezek „nyílt rablásnak” minősülnek.

„Ezenfelül helyesnek tartjuk, hogy azoknak, akik ezeket a döntéseket kezdeményezték vagy meghozták a különböző hatóságokban, elkobozzák a vagyonát és minden eszközét, hogy ezzel fedezzék az Oroszországtól ellopott összegeket” – mondta a házelnök, írta az EAdaily.

Volodin emlékeztetett arra, hogy a középkori Európában a tolvajoknak levágták a kezét, és megjegyezte, talán itt az ideje, hogy ezt a szabályt visszahozzák a nemzetközi jogba.

A politikus szerint ezt azokra kellene alkalmazni, „akik nem értik meg, hogy a XXI. században élnek”.

„Az Európai Unió tolvajközösségének minden tagjának meg kell értenie: a pénzt vissza kell adniuk – ha nem ők, akkor a gyermekeik, unokáik és dédunokáik” – zárta Volodin.

Kapcsolódó írásaink