Külföld

Ismét rakétatámadás érte Ukrajna több térségét, köztük Kijevet

Több halálos áldozat van

Oroszország ismét ballisztikus rakétákkal támadta Kijevet, egy ember meghalt, legkevesebb tízen megsebesültek – jelentette be szombaton az ukrán főváros katonai közigazgatásának vezetője. Halálos áldozatokat jelentettek Dnyipropetrovszkból is.

Ismét rakétatámadás érte Ukrajna több térségét, köztük Kijevet
Ukrán mentőalakulatok gyerekeket evakuálnak a harkivi óvodát ért dróntámadás után
Fotó: AFP/Handout/Ukrainian Emergency Service

Timur Tkacsenko azt mondta, a támadás során egy óvoda is megrongálódott. Telegramon közzétett üzenetében Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere azt közölte, három embert kórházban ápolnak. Hozzátette, hogy a mintegy hárommilliós Kijev keleti részén több tűzről és egy robbanásról is beszámoltak.

Dnyipropetrovszk régió hivatalos forrásai azt közölték, hogy az éjszakai légitámadásoknak a térségben két halálos áldozata és hét sebesültje van. Péntek éjjel Ukrajna több más térségében is megszólaltak a légvédelmi szirénák, az ukrán légierő pedig arról tájékoztatott, hogy az éjszaka folyamán 50 drónt és négy ballisztikus rakétát semmisített meg az ország déli, keleti és északi térsége fölött.

A szintén a Telegramon ismertetett bejelentésben a légierő részéről hozzátették, hogy az orosz fél összesen 63 drónt indított Ukrajna felé Kurszk, Orjol és a Krím félsziget irányából.

Kapcsolódó írásaink