Külföld
Sötét jövőt jósol Jermak
„Folytatjuk azt, amit eddig is tettünk"

„Amíg ez a háború tart, a további csapások kockázata elkerülhetetlen. Mi pedig folytatjuk azt, amit eddig is tettünk: védjük magunkat, helyreállítunk és fejlesztünk. Az elnök naponta sok időt szentel ennek, a miniszterelnök, az energetikai miniszter és a kormány más tagjai pedig ellátogatnak a támadások helyszíneire, és azonnal reagálnak, ha pedig a kitűzött feladatokat nem hajtják végre, vagy végrehajtják, de rossz minőségben vagy nem időben, akkor késlekedés nélkül szigorú személyzeti és szervezeti intézkedéseket hoznak” – jelentette ki Jermak.
Jermak szerint Oroszország állandó támadásaival már négy éve próbálja elérni, hogy Ukrajna „megfagyjon” télen - írta meg a kiszo.net.
Azt mondta, hogy Kijev teljes megerősítést kapott a partnerországoktól a légvédelmi támogatásról, elsősorban a Patriot rendszerek szállítására vonatkozóan.
Mint ismert, a folyamatos orosz légitámadások miatt már országszerte tervezett áramszünetek vannak. Az energetikai szakértők Ukrajna történetének legnehezebb téli időszakát vizionálják. A legtöbb helyen a központi fűtési szezon még el sem kezdődött. Egyes szakemberek azt is szóvá teszik, hogy a háború közel négy éve alatt sem sikerült garantálni az energetikai létesítmények biztonságát. Az oroszok ráadásul az idei évtől kezdve a gázkitermelési kapacitásokra is komoly csapásokat mérnek, ami súlyosbítja a helyzetet.
