Külföld
Robert Fico szerint az EU-nak támogatnia kellene Trump és Putyin találkozóját
Az EU-nak „gyorsan és keményen reagálnia kell az energiaárakra”

„Az Európai Tanács ülésén felteszem a kérdést, hogy vajon jó ötlet-e a (szankciós) csomagok és kemény szavak útjára lépni, ha azt akarjuk, hogy a csúcstalálkozóra sor kerüljön Budapesten” - idézte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Fico szavait, aki aláhúzta: ő személy szerint a csúcstalálkozó „abszolút támogatójaként” fog fellépni az EU és a tagországok vezetőinek ülésén.
Hangsúlyozta: az EU-nak nem lehet az a célja, hogy „lecsukja” az orosz elnököt, hanem az kell legyen a célja, hogy az érintett feleket tárgyalóasztalhoz ültesse. Hozzátette: látni kell a realitásokat és azt is, hogy az ukrajnai béke megteremtése nem lehetséges bizonyos területek átadása nélkül.
Fico a bizottsági ülésen beszámolt arról is, hogy az Európai Tanács ülésének záródokumentum-tervezetébe sikerült belevenni annak megemlítését, miszerint az EU-nak „gyorsan és keményen reagálnia kell az energiaárakra.” Rámutatott: Szlovákia azt akarja, hogy átértékeljék a hagyományos égésű motorok 2035-re tervezett uniós kivezetésével kapcsolatos álláspontot is, s ebben a kérdésben kompromisszumos eredményt szeretnének.
Kijelentette: amennyiben az ezekről a kérdésekről szóló, Szlovákia által javasolt bekezdést sikerül belevenni a végleges záródokumentumba, akkor - mint fogalmazott - „talán közli” a német kancellárral, hogy Pozsony egyetért az Oroszország elleni 19. szankciós csomaggal.
A szlovák kormányfő szerdán este találkozik Friedrich Merz-cel, akivel az energiaárak emelkedésével, illetve a hagyományos égésű motorok 2035-re tervezett uniós kivezetésével kapcsolatban fog egyeztetni.