Külföld
Magyarország továbbra is a béke pártján áll
A magyar-horvát együttműködés a közép-európai biztonság egyik pillére

A magyar tárcavezető elmondta: a megbeszélés középpontjában a szuverén államhatárok védelme, a két ország katonai és biztonságpolitikai együttműködésének elmélyítése, a védelmi ipari kapcsolatok bővítése, valamint a régió stabilitásának garantálása állt. Hangsúlyozta: mindez az EU- és NATO-tagság keretében szoros szövetségi viszonyra épül.
Kiemelte a Székesfehérváron működő Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság szerepét, valamint megköszönte Horvátországnak az Előretolt Többnemzeti Szárazföldi Harccsoportban való részvételét és hozzájárulását a NATO keleti szárnyának védelméhez. Felidézte: horvát katonák részt vettek az Adaptive Hussars 2025 elnevezésű hadgyakorlaton, amely a rendszerváltás óta a NATO-keretek között zajló legnagyobb gyakorlat volt Magyarországon.
„Nagy megtiszteltetés Magyarország számára, hogy olasz szövetségeseinkkel együtt részt vehetünk Horvátország légtérrendészeti feladataiban, amíg a horvát vadászgépek szolgálatba nem állnak” – fogalmazott.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett amellett, hogy a közép-európai védelmi ipar megfelelő arányban részesüljön uniós forrásokból, erősítve a térség technológiai önállóságát és versenyképességét. Mint mondta, a magyar-horvát együttműködés a katonai eszközpark egységesítését és a katonai mobilitást szolgáló közös infrastrukturális fejlesztéseket is érinti. Hozzátette: Magyarország az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett védelmi iparának fejlesztésére, amelyben a horvát tapasztalatok is hasznosnak bizonyulnak. Kétnapos horvátországi látogatása során a miniszter több horvát védelmi ipari létesítményben is ellátogatott.
A miniszter a tárgyalások témái között megemlítette az ukrajnai háborút is, megjegyezve: Magyarország továbbra is a béke pártján áll, és abban bízik, hogy az Egyesült Államok vezetésével mielőbb diplomáciai rendezés születik. Hozzátette: Magyarország számára a Nyugat-Balkán stabilitása kiemelt stratégiai érdek, ezért a Magyar Honvédség kezdetektől fogva kiemelt szerepet vállalt a KFOR- és EUFOR-műveletekben.
Ivan Anusic horvát védelmi miniszter a sajtótájékoztatón megköszönte Magyarország támogatását az 1991-1995 közötti horvát függetlenségi háborúban.
„Ma két független, NATO- és EU-tagállamként vagyunk partnerek, és célunk, hogy még magasabb szintre emeljük kétoldalú védelmi együttműködésünket. Hétfőn és kedden megtettük az első lépéseket védelmi ipari kapcsolataink és kereskedelmünk elmélyítésében” – mondta Anusic.