Külföld
A Levantei Felszabadítási Szervezetet nincs már a terrorcsoportok listáján
A brit kormány döntését kedden hozta nyilvánosságra

A döntést a londoni belügyminisztérium és a külügyminisztérium ismertette közös keddi tájékoztatásában.
A két tárca szerint a lépés célja a kapcsolatok szorosabbra vonása az új szíriai kormánnyal, valamint az olyan elsődleges fontosságú brit kül- és belpolitikai célkitűzések előmozdítása, mint a terrorizmusellenes fellépés, a migráció szabályozása és a vegyi fegyverek megsemmisítése.
A brit kormány a 2000-ben kelt terrorizmusellenes törvény alapján 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t és betiltotta a csoport nagy-britanniai tevékenységét, azzal az indokkal, hogy a szerveződés a múltban együttműködött az al-Kaida terrorhálózattal. A HTS ugyanakkor 2016-ban megszakította kapcsolatait az al-Kaidával.
A brit terrorellenes törvény alapján bűncselekménynek számít, ha valaki a tilalmi listán szereplő csoportok valamelyikének tagja, vagy aktívan támogatja tevékenységüket. E bűncselekmények elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
A keddi brit kormányközlemény szerint azonban a HTS betiltásának feloldásával mindez nem vonatkozik majd a szíriai szervezetre.
A listán jelenleg szereplő 83 csoport között van a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász, a Palestine Action nevű brit palesztinpárti szervezet, az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni síita milícia, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet, valamint az orosz Wagner zsoldoscsoport.
A brit belügyi és a külügyi tárca keddi bejelentése szerint a HTS betiltásának feloldása és levétele a terrorszervezetek listájáról azt a jelentős előrelépést tükrözi, amelyet Bassár el-Aszad volt szíriai elnök tavaly decemberi elűzése óta Szíria elért a jelenlegi államfő, Ahmed es-Saraa vezetésével.
A közlemény hangsúlyozza ugyanakkor, hogy London további tényleges haladásra fogja ösztönözni a szíriai vezetést, és a szíriai kormány számonkérhető feladatának tekinti a terrorizmus elleni fellépést.
A két brit minisztérium keddi állásfoglalása szerint az Iszlám Állam továbbra is komoly fenyegetést jelent Szíriában, de a HTS betiltásának feloldása előmozdítja a dzsihadista terrorszervezettel szembeni fellépést, és így a Nagy-Britanniát fenyegető terrorveszélyt is enyhíti.
A lépés mindemellett szorosabb együttműködést tesz lehetővé Szíriával az Aszad-rezsim vegyifegyverprogramjának felszámolása érdekében, és London üdvözli a szíriai államfő elkötelezettségét e fegyverek végleges megsemmisítése mellett – áll a keddi londoni kormányközleményben.
London idén júliusban létesített újból hivatalos diplomáciai kapcsolatot Szíriával, de már tavasszal feloldott számos olyan szankciót, amelyet szíriai szervezetekre – köztük a szíriai jegybankra és a szír nemzeti légitársaságra (Syrian Arab Airlines), valamint energiaipari vállalatokra – rótt ki az Aszad-rezsim idején.