Külföld

Semmis a NAÜ-vel kötött megállapodás?

Irán szívesen megvizsgálja az ügynökség javaslatát

Semmis Iránnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) szeptemberben megkötött megállapodása – közölte hétfőn az Iszlám Köztársaság Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője az állami média jelentése szerint.

Semmis a NAÜ-vel kötött megállapodás?
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter már szeptember végén jelezte, hogy a teheráni vezetés felmondja a megállapodást
Fotó: AFP/Louai Beshara

„A megállapodás semmis” – húzta alá Ali Laridzsáni, amikor Teheránban találkozott iraki hivatali kollégájával. „Persze, ha az ügynökségnek van javaslata, azt megvizsgáljuk a testületben” – fűzte hozzá.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter már szeptember végén jelezte, hogy a teheráni vezetés felmondja a megállapodást, amely lehetővé tette a NAÜ ellenőreinek, hogy ismét iráni nukleáris létesítményekbe látogassanak, amennyiben a nyugati államok visszaállítják az Iránra kirótt szankciókat.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) szeptember 19-én engedélyezte az úgynevezett snapback mechanizmust. Ez olyan jogi eljárás, amely lehetővé teszi, hogy visszaállítsák az ENSZ által korábban elrendelt büntetőintézkedéseket, ha az érintett fel megszegi kötelezettségeit.

Kapcsolódó írásaink