Külföld

Nem jött össze a Hamász provokációja Izrael ellen

Folytatódik a tűzszünet a Közel-Keleten

A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei többször is megtámadták az izraeli erőket, belépve a „sárga vonalnak” nevezett gázai ütközőzónába, ezzel súlyosan megsértve a két fél között egy héttel ezelőtt kihirdetett tűzszünetet – közölte a mandiner az izraeli hadsereg jelentésére hivatkozva.

Nem jött össze a Hamász provokációja Izrael ellen
Jiszráél Kac izraeli védelmi miniszter: a tűzszünet keretében kijelölt ütközőzóna-vonalat (a „sárga vonalat”), amely mögé az izraeli erőknek vissza kellett vonulniuk, sokkal láthatóbbá fogják tenni, és annak megsértése esetén fegyvert fognak használni
Fotó: AFP/Menahem Kahana

Az előzményekhez tartozik, hogy a Hamász fegyveresei többek között rakétagránátot és mesterlövészpuskát is használtak – ismertette a hadsereg, hozzátéve, hogy két izraeli katona életét vesztette.

A Kan, az izraeli közszolgálati televízió és más izraeli médiumok vasárnap arról számoltak be, hogy Izrael feltételezett Hamász-célpontokat támadott az övezet déli részén, Rafahban, főként a levegőből.

Az izraeli hadsereg nem sokkal később közölte, hogy válaszul a katonáikat ért támadásokra csapásokat mértek a szélsőségesekre. A hadsereg egyik szóvivője kilátásba helyezte, hogy további megtorló csapások is lehetségesek a Hamász ellen.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette: utasítást adott a hadseregnek, hogy határozott erővel lépjen fel a Hamász tűzszünetsértéseivel szemben.
Jiszráél Kac izraeli védelmi miniszter pedig közölte, hogy a tűzszünet keretében kijelölt ütközőzóna-vonalat (a „sárga vonalat”), amely mögé az izraeli erőknek vissza kellett vonulniuk, sokkal láthatóbbá fogják tenni, és annak megsértése esetén fegyvert fognak használni.

Itamar Bengvír nemzetbiztonsági miniszter az X-en felszólította a kormányfőt, hogy adjon utasítást a hadseregnek „a harci cselekmények teljes körű és teljes erővel való újraindítására a Gázai övezetben”.

Ezzel szemben a Hamász fegyveres szárnya közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezett a tűzszüneti megállapodás betartása mellett a Gázai övezet teljes területén. Hozzátették, hogy nincs tudomásuk semmilyen összecsapásról Rafah térségéből, és már március óta nincsenek kapcsolatban az ottani csoportokkal, mert az izraeli megszállás elvágta őket tőlük.

Az izraeli hadsereg este bejelentette, hogy ismét betartja a tűzszünetet.

„A politikai vezetés utasítására és a Hamász tűzszünetsértéseire válaszul végrehajtott több súlyos támadást követően a hadsereg megkezdte a tűzszünet ismételt betartását” – áll az izraeli hadsereg Telegram-csatornáján közzétett üzenetben.

Kapcsolódó írásaink