Külföld
Évtizedek után először a pápa is részt vett az svájci gárdisták eskütételén
Az eskütételen részt vett a teljes svájci gárda, valamint az eskütevők rokonsága

XIV. Leó jelenlétét nem jelentették be előre, így sokak számára meglepetésnek számított. 1968 óta nem fordult elő, hogy a mindenkori egyházfő részt vegyen a svájci gárdisták újonc katonáinak eskütételén. Az 1506-ban alapított pápai testőrség minden évben májusban tartja új tagjainak eskütételi szertartását: az idén az új egyházfő májusi megválasztása miatt, októberre tolódott az esemény, amelyet hagyományosan az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett udvarán tartanak.
Huszonheten tettek esküt az idén, amivel 135-re emelkedett a svájci gárdisták létszáma. Egyenként mondták fel az eskü szövegét, franciául, németül vagy olaszul, attól függően, hogy milyen anyanyelvű svájci kantonból érkeztek. Bal kezüket a pápai zászlóra helyezték, jobb kezük három ujját pedig a magasba tartották a Szentháromság jeleként.
Az eskütételen részt vett a teljes svájci gárda, valamint az eskütevők rokonsága. A szertartást megelőző sajtótájékoztatón Christoph Graf parancsnok elmondta, hogy a százharmincötös létszámot nem tartja elegendőnek főleg a most zajló jubileumi szent évben, amikor a testőrök feladata megsokszorozódott. Napi szolgálati idejük hat és tizenkét óra között mozog, és „ott vannak, ahol a pápa tartózkodik”.
Vatikánváros kapuiban látni őket, de a svájci gárdisták feladata az apostoli paloták és a pápai lakosztály védelme, valamint az audienciákon és a belföldi, külföldi látogatásokon is kísérik az egyházfőt. Graf megjegyezte, hogy az utóbbi években nőtt a jelentkezők száma, ami elsősorban a svájci gárda közösségi oldalai népszerűségének köszönhető.
A világ legkisebb hadseregébe svájci állampolgárok jelentkezhetnek, akik katolikusok, elvégezték a svájci sorkatonai szolgálatot, és legalább 174 centiméter magasak. A svájci gárdában a szolgálat öt évre szól, de sokan meghosszabbítják. Graf tudatta, hogy szorosan együttműködnek az olasz hatóságokkal.
A Vatikán területére, a többi között a Szent Péter térre belépő látogatók első biztonsági ellenőrzését az olasz rendőrség végzi, és a veszélyes tárgyak több mint kilencven százalékát kiszűrik. A Covid-járvány óta azonban emelkedett a zavart elméjű, vagy drog és alkohol hatása alatti emberek száma, ezért a gárdistákat felkészítik a velük szembeni eljárásra is. Christoph Graf elmondta, hogy a gárdistákat kizárólag alabárddal látni, de a testőrség „jól fegyverzett”. Az MTI-nek nyilatkozó újonc, Francesco, akinek csak a keresztnevét árulták el, elmondta, számára a legnagyobb élményt az jelenti, hogy kis svájci településéről a „világ közepébe” csöppent. Hangsúlyozta, nem gondolta, hogy ekkora tömeg veszi őt körbe nap mint nap, és „ennyire lehet érezni a hit erejét”.