Külföld
Jelentős fölényben Babis pártja
Prágán kívül mindenhol vezet az ANO

Szombat 14 órakor bezárt Csehországban a mintegy 14 800 szavazókörzet, ahol az emberek pénteken és szombaton szavazhattak az új Képviselőház összetételéről. A szavazókörök bezárása után a választási bizottságok megkezdték a szavazatok számlálását. A korábbi választások tapasztalatai alapján a legtöbb szavazókör eredményei 18:00 órára derültek ki. A végleges eredmények négy évvel ezelőtt 22:24-kor jelentek meg.
Idén 4462 jelölt indul kétszáz parlamenti helyért. A 2021-es előző parlamenti választásokhoz képest a választók szélesebb párt- és mozgalomválasztékkal rendelkeztek, de a parlamenti jelöltek száma csökkent.
A tét nem kisebb, mint hogy visszatérhet-e a hatalomba Andrej Babis előző miniszterelnök, aki pártjával az előző 2021-es választáson is a legtöbb mandátumot szerezte, de akkor kellően erős koalíciós partnerek hiányában nem kerülhetett ismét kormányra. A mostani választáson ezúttal Babisék számítanak az esélyesnek, ha pedig győznek, akkor újraindulhat a Visegrádi Négyek (V4) együttműködése, és véget érhet az ország Ukrajnának nyújtott anyagi és katonai támogatása.
Olga Richterová, a Kalóz Párt alelnöke dicsérte a magas választási részvételt, különösen a fiatal szavazók körében. Szerinte ez hozzájárulhat Csehország további nyugat felé történő fejlődéséhez.
A választókerületek öt százalékának összeszámlálása után az ANO 39,65%-kal vezet.
„Az Andrej Babiš volt miniszterelnök vezette ANO (Elégedetlen Polgárok Akciója) vezeti a cseh parlament alsóházi választást, a szavazatok 39,55%-ával, miután a szavazókörök 10%-át megszámolták. A Petr Fiala miniszterelnök vezette SPOLU (Együtt) a második helyen áll 19,24%-kal. A részvételi arány 71,08% volt” – jelentette a cseh televízió a Statisztikai Hivatalra hivatkozva.
A választókörzetek 15 százalékának összeadása után az ANO 39,27%-kal vezetet, megelőzve az SPOLU-t 19,34%-kal.
A prágai rendőrség közben egy tragikus incidens ügyében nyomoz, amely szombaton délután fél 1 körül történt. Egy férfi a prágai 8. számú választókörben, egy általános iskolába érkezett, majd az ötödik emeletről leugrott. „Sajnos az elsősegélynyújtás ellenére sem élte túl a zuhanást. Öngyilkosság gyanújával nyomozunk az ügyben” – mondta Daněk rendőrségi szóvivő.
A választókörzetek egyötödének megszámlálása után az ANO 39,21%-kal vezet, megelőzve a 19,41%-on álló SPOLU-t.
A szavazókörzetek egyharmadának a megszámolása után Babis pártja 38,9 százalékkal vezet.
A körzetek felét megszámolták. Az ANO 38,27%-on áll, míg Petr Fiala pártja 20,31%-on áll.
„Örülök, hogy eddig jól teljesítünk az eredmények alapján” – mondta Adam Vojtěch, az ANO mozgalom dél-csehországi jelöltcsoportjának vezetője. „Négy éve vagyok parlamenti képviselő, ez nem újdonság számomra. Tudom, mire vállalkozom” – tette hozzá.
A szavazatok 66,34%-ának összeszámlálása után a Babiš-féle ANO továbbra is magabiztosan vezet az ellenzéki párt 37,7 százalékon, míg a fő kormányerő 21,1 százalékon áll. A dobogó alsó fokára a liberális Stan léphet fel 10,6 százalékkal, az oroszbarát SPD a negyedik. Az ötödik helyen áll csaknem 8 százalékkal a Kalózok párt, míg a szélsőjobboldali AUTO továbbra is hatodik csaknem 7 százalékkal.
Andrej Babiš pártja, az ANO Prágát leszámítva az összes csehországi régióban vezet a szavazatok háromnegyedének összeszámolása után.
Miután a választókerületek háromnegyedét megszámolták, az ANO a szavazatok 36,94 százalékával vezet, megelőzve az SPOLU-t, amely 21,56 százalékot szerzett eddig. A STAN a harmadik 10,73 százalékkal. Az SPD Mozgalom 8,14 százalékot, a Kalózok 8,05 százalékot, az AUTO pedig 6,94 százalékot kapott eddig.
Az Andrej Babiš-féle ANO a szavazatok 82,84 százalékának megszámlálása után 36,5 százalékon áll, míg a Petr Fiala jelenlegi kormányfő mögött álló Spolu 21,8 százalékkal a második. Harmadik a liberális Stan 10,8 százalékkal, a negyedik helyre feljött a Kalózpárt 8,2 százalékkal, maga mögé utasítva az oroszbarát SPD-t, amely kicsit több mint 8 százalékkal ötödik. Hatodik továbbra is a szélsőjobboldali AUTO 6,9 százalékkal. Már körvonalazódni látszik, hogy hat párt fogja elérni a bejutáshoz elegendő szavazatot.
A Cseh Hírügynökség (ČTK) számításai szerint az idei parlamenti választások győztese az ANO 36,3 százalékkal.
A szavazatok 90 százalékának összeszámlálása után továbbra is a Babiš-féle ANO vezet 35,96 százalékkal. Második a jelenlegi kormányerő, a Spolu 22,28 százalékkal. A további parlamentbe jutó erők: Stan (10,93%), Kalózok (8,41%), SPD (8%) és AUTO (6,87%).