Külföld
A rendőrök lőtték le véletlenül az egyik áldozatot
A feltételezett elkövető, a szíriai származású brit állampolgár több embert elütött, másokat megkéselt

A felhívás előzményeként a merénylet után spontán tüntetést tartottak Londonban palesztinpárti csoportok; az erőszakcselekményekbe torkolló megmozdulás többtucatnyi résztvevőjét őrizetbe vették.
A zsidó vallás legfontosabb ünnepén, jom-kipur napján elkövetett támadás az északnyugat-angliai nagyváros Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógájánál történt. A feltételezett elkövető, Jihad Al-Shamie 35 éves szíriai származású brit állampolgár több embert autójával elütött, másokat pedig megkéselt.
A merényletben ketten életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek.
A támadót a perceken belül kivonuló fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték.
A Scotland Yard hivatalosan terrorcselekménynek nyilvánította a támadást.
A manchesteri rendőrség (Greater Manchester Police, GMP) ugyanakkor pénteki tájékoztatásában közölte: a belügyminisztérium előzetes patológiai vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy az egyik áldozat lőfegyver okozta sérülés miatt vesztette életét.
Sir Stephen Watson, a GMP főparancsnoka személyes nyilatkozatában közölte: a jelenleg rendelkezésre álló adatok arra vallanak, hogy a tettesnél, Jihad Al-Shamie-nél nem volt lőfegyver a merénylet idején, és a támadás elhárítása során csak a rendőrök használtak lőfegyvert, annak megakadályozására, hogy a támadó behatoljon a zsinagógába.
Watson megfogalmazása szerint ebből az következik, hogy – jóllehet további vizsgálatokra lesz szükség – az egyik áldozat a rendőrök által a támadás elhárítására tett sürgős akció tragikus és előreláthatatlan következményeként szenvedhetett halálos lőtt sérülést.
A GMP főparancsnoka szerint a kórházban kezelt egyik sérültről is azt állapították meg az orvosok, hogy lőfegyver okozta sérülését, de az ő állapota nem életveszélyes.
Watson szerint valószínűleg mindketten a zsinagóga bejárati ajtaja mögött álltak, szorosan egymás mellett, miközben a hívők bátran szembeszálltak a merénylővel, hogy megakadályozzák behatolását a zsinagógába.
Shabana Mahmood brit belügyminiszter pénteken felszólította a rendszeres palesztinpárti tüntetések szervezőit, hogy a zsidó közösség iránti szolidaritásból függesszék fel ezeket a demonstrációkat.
Szombatra a palesztinpárti csoportok újabb nagyszabású tüntetést szerveznek Londonban és más brit nagyvárosokban Izrael gázai hadműveletei ellen, valamint a brit kormány által nemrégiben terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott Palestine Action nevű szerveződés mellett.
A belügyi tárca vezetője azonban pénteki felhívásában kérte a demonstrációk elhalasztását, és azt, hogy a megmozdulásoktól a szimpatizánsok maradjanak távol.
A Global Movement for Gaza UK nevű szervezet már csütörtök este, néhány órával a manchesteri zsinagóga elleni támadás után tüntetést tartott a londoni miniszterelnöki hivatal közelében, és a résztvevők többször összecsaptak a rendőrökkel.
A Scotland Yard pénteki közleménye szerint a megmozduláson 40 embert őrizetbe vettek.