Külföld
A manchesteri terrorcselekmény egy súlyosbodó tendencia megnyilvánulása
Bóka János így fogalmazott: Kiállunk a zsidó közösségek mellett

Bóka János bejegyzésében felidézte, hogy csütörtökön ismét antiszemita indíttatású, halálos áldozatokat követelő terrortámadás rázta meg Európát. „Osztozunk a gyászban, együtt érzünk az áldozatokkal és hozzátartozóikkal, szeretteikkel, közösségükkel” – tette hozzá.
A miniszter úgy fogalmazott, „mindannyian látjuk, mi zajlik évek óta Nyugat-Európa utcáin. Senkit sem érhet váratlanul vagy meglepetésként a tegnapi merénylet”.
Egyre többen vannak, akik olyan Európát szeretnének látni, ahol nincs hely sem a zsidó közösségek, sem zsidó kulturális örökségünk számára – mutatott rá. Hozzátette: az elkövetők üzenete világos és egyértelmű: ők Európa és az európai civilizáció ellenségei.
„A mi válaszunknak is ilyen világosnak és egyértelműnek kell lennie” – jelentette ki.
Bóka János szavai szerint azok, akik az antiszemitizmust mentegetik, relativizálják vagy azt politikai érdekből megtűrik, Európa ellenségeit segítik. Magyarország az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdetett – húzta alá.
„Kiállunk a zsidó közösségek mellett, és minden eszközzel fellépünk azokkal szemben, akik erőszakot alkalmaznak, gyűlöletet szítanak vagy megfélemlítenek” – szögezte le a miniszter, aki azzal zárta bejegyzését, hogy „Magyarország és Európa zsidó közösségei számíthatnak ránk”.