Külföld
Ismét jöttek, s bombariadóztak
Célkeresztben a vajdasági iskolák

A Vajdasági RTV értesülései szerint reggel több szerémségi iskolában is bombafenyegetésről érkezett bejelentés, emiatt az oktatást felfüggesztették, a tanulókat pedig evakuálták. Zomborban több általános iskola is érintett: a Dositej Obradović, Avram Mrazović, Ivo Lola Ribar és a Nikola Vukićević Általános Iskolákban megszakították a tanítást, a diákokat hazaküldték - írja folyamatosan frissített cikkében a Vajdasági magyar Szó.
Mint olvasható, hasonló okokból szakadt meg a tanítás Zenta község egyes általános és középiskoláiban. A Zentai Gimnázium, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, továbbá a Thurzó Lajos Általános Iskola és a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola tanulóit küldték haza csütörtökön reggel. Kálmán Róbert, a Zentai Gimnázium igazgatója a lapnak elmondta, a fenyegetés e-mailben érkezett, és azonnal evakuálták az épületet.
Adán ma reggel ugyancsak bombariadó miatt ürítették ki a Cseh Károly Általános Iskola és a Műszaki Iskola épületeit. Az általános iskolából hazaküldték a diákokat, akiknek ma már nem lesz tanítás. A Műszaki Iskolában viszont az épület átvizsgálása után, ha a rendőrség mindent rendben talál, folytatódik az képzés.
Magyarkanizsán a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában is hasonló módon, e-mailben érkezett bombariadó ma reggel, így ezt az intézményt is kiürítették – erősítette meg a Magyar Szó tudósítójának Szepesi Zoltán igazgató. A mojnovisad.com hírportál információi szerint ma reggel több újvidéki általános iskolába is bombariadóról szóló bejelentés érkezett. A portál úgy tudja, hogy a Žarko Zrenjanin Általános Iskola igazgatója a fenyegetés bejelentése után azonnal értesítette a rendőrséget.