Külföld
Újabb csecsemő hunyt el a jászvásári kórházban
Nem sikerülhetett túl jól a takarítás

Újabb tragikus haláleset köthető a iași (Jászvásár) Sfânta Maria gyermekkórházat sújtó tragédiasorozathoz, ezúttal egy csecsemő vesztette az életét, akit az intézményből szállítottak át a bukaresti Grigore Alexandrescu kórházba - írja friss cikkében a Főtér. Mint az összeállításból kiderül, orvosi források szerint a kisgyermek ugyanazzal a Serratia marcescens baktériummal volt fertőzött, amely korábban hat másik gyermek halálát okozta.
A bukaresti egészségügyi minisztérium szerdán közölte, eddig összesen kilenc, egy év alatti páciens fertőződött meg és közülük immár heten hunytak el. Az első intézkedések között bírságokat szabtak ki: a kórház epidemiológusát és egy intenzív terápiás orvosát fejenként 10.000 lejre (durván 810.000 forintra) büntették, míg az intézmény pedig 50.000 lejes pénzbírságot kapott. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter súlyos mulasztásokat rótt fel a kórház vezetésének és az Iași Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak. Bejelentette, kezdeményezi a létesítmény menedzserének és a közegészségügyi igazgatóság teljes vezetésének a leváltását.