Külföld
Párizs: a szervezők egymillió résztvevőre számítanak a csütörtöki országos tiltakozónapon
A francia hatóságok "csupán" 300-350 ezer demonstrálót feltételeznek

A legnagyobb szakszervezet, a CGT szerint azonban a résztvevők száma elérheti az egymilliót, hasonlóan a két héttel ezelőtti tiltakozáshoz.
Párizsban, ahol rendőrségi források szerint 20 és 40 ezer közötti lesz a tüntetők száma, a tiltakozók menete délután 2 órakor indul a Nemzetgyűlés irányába.
A szakszervezetek szeptember 18-i első tiltakozónapján a hatóságok szerint legalább félmillióan, a szervezők szerint több mint egymillióan vonultak az utcákra mintegy négyszáz településen. A megmozdulás fő célja volt nyomást gyakorolni a szeptember 9-én kinevezett új miniszterelnök, Sébatien Lecornu jövőbeni költségvetési döntéseire.
A szakszervezetek eredetileg azért hirdettek országos megmozdulást, hogy tiltakozzanak a még az előző kormányfő, Francois Bayrou által a nyáron bejelentett 44 milliárd eurós költségvetési megtakarítási terv ellen, amelyet egyelőre az új miniszterelnök - aki még mindig nem alakított kormányt - sem vetett el.
A párizsi tömegközlekedésben csütörtökön nem várhatók fennakadások, a légiközlekedési szektorban 75 sztrájkot hirdettek, és "késésekre kell számítani, de korlátozott hatással" – közölte a közlekedési minisztérium, amely kiemelte, hogy "a párizsi repülőtereken nem várható jelentős fennakadás".
Az iskolákban a sztrájkolók aránya várhatóan szintén alacsonyabb lesz, mint szeptember 18-án, a szakszervezetek szerint a tanárok 10 százaléka nem fogja megtartani az óráit, szemben a szeptemberi 18-i 17,5 százalékkal.