Külföld
Észak-Korea nem enged!
Sosem fogja feladni nukleáris programját

Úgy fogalmazott, hogy a nukleáris leszerelés erőltetése „felér az ország szuverenitáshoz vagy létezéshez való jogának feladására vonatkozó követelésekkel”.
Észak-Korea 2018 óta először küldött kormánytisztviselőt Phenjanból az ENSZ-közgyűlés ülésszakára, annak csúcsszintű vitájára, hét évvel ezelőtt a külügyminiszter utazott New Yorkba.
Kim Szongjong azt mondta, hogy Észak-Korea „stratégiai elrettentő erői biztosítják a békét és az erőegyensúlyt” a Koreai-félszigeten.
„A Koreai-félszigeten fennálló bonyolult helyzet ellenére a fegyverek hallgatnak, a béke és a biztonság szilárdan garantált. Ez vitathatatlan valóság, köszönhetően annak, hogy államunk rendelkezik olyan visszatartó erővel, amely arányos az Egyesült Államok és szövetségesei részéről megnyilvánuló, növekvő fenyegetéssel és agresszióval” – hangoztatta.
Kiemelte, hogy Phenjan nukleáris képességei „elfojtják” ellenségeinek azon kívánságát, hogy „háborút provokáljanak ki”.
Kim Szongjong rávilágított arra is, hogy az ország vezetése nem mondhat le az atomfegyverekről, mivel az atomhatalmi státuszt az ország alaptörvényében is rögzítették.