Külföld

Már megint mibe keveredett Elon Musk?!

A Tesla-vezér szerint félrevezető, hogy neve az újonnan kiadott Epstein-dokumentumokban szerepel

A Daily Beast beszámolója szerint Elon Musk dühösen reagált arra, hogy neve felbukkant az Egyesült Államok Kongresszusának demokratái által nyilvánosságra hozott új Epstein-iratokban.

Már megint mibe keveredett Elon Musk?!
Elon Musk
Fotó: AFP/Allison Robbert

A milliárdos a Sky News egyik cikkét idézve azt írta az X-en: „Szégyen a Sky News-ra ezért a teljesen félrevezető címért. Bárki, aki ezt a hamis narratívát terjeszti, teljes megvetést érdemel.”

A friss dokumentumokban egy 2014-es bejegyzés szerepel: „Emlékeztető: Elon Musk a szigetre december 6-án (ez még aktuális?)” – olvasható Jeffrey Epstein naplójában. Musk azonban azt állítja, többször visszautasította az utazási meghívásokat. Egy 2019-es nyilatkozatában elmondta, hogy egyszer, rövid időre meglátogatta Epstein New York-i házát, de azonnal „nyilvánvalóan hátborzongatónak” találta a férfit.

A mostani ügy hátterében az is áll, hogy Ghislaine Maxwell, Epstein elítélt társa, egy igazságügyi minisztériumi meghallgatáson arról beszélt: 2010–2011 körül találkozott Muskkal egy karibi szigeten, majd később egy Oscar-partin is látta. Musk ezt korábban azzal magyarázta, hogy Maxwell „fotóbombázta” őt egy rendezvényen.

Az Epstein-iratokban más ismert nevek is feltűntek, köztük Peter Thiel, Musk egykori kollégája, valamint Steve Bannon, Donald Trump korábbi stratégája. A kongresszus további dokumentumok közzétételét tervezi, miközben egy kétpárti törvényjavaslatról szavaznak, amely előírná az Epstein-ügy teljes nyilvánosságát.

Kapcsolódó írásaink