Külföld
Külföldiek helyezték el a disznófejeket a Párizs környéki mecsetek előtt
Egy normandiai gazdától vették az állatokat

A vádhatóság megerősítette a BFM hírtévé értesülését, miszerint „egy normandiai gazda jelentkezett a rendőrségen és elmondta: egy szerb rendszámú járművel érkező két személy tíz disznófejet vásárolt tőle”.
„A térfigyelőfigyelő kamerák felvételeinek vizsgálata megállapította, hogy ugyanazzal a járművel érkeztek ezek a személyek Párizsba, az Oberkampf (negyed) közelébe, szeptember 8-ról 9-re virradóra” – tudatta az ügyészség. A felvételek „azt is bizonyították, hogy a két férfi több mecset előtt helyezte el a fejeket” – tette hozzá a vádhatóság.
Ezek a személyek „feltételezhetően egy horvát telefonszámot használtak, amelynek nyomon követése igazolja, hogy kedd reggel, a bűncselekmények elkövetése után átlépték a francia-belga határt” – hangsúlyozta továbbá az ügyészség.
Kilenc sertésfejet, az iszlám vallás szerint tisztátalan állatot, találtak kedd reggel párizsi és négy másik, főváros környéki város (Montreuil, Montrouge, Malakoff és Gentilly) mecsetei előtt.
Bruno Retailleau belügyminiszter az X-en azt üzente, teljes mértékben az érintett mecsetek hívei és vezetői mellett áll, és mérhetetlen hitványságnak nevezte a vallási helyszínek elleni provokációt, míg Emmanuel Macron elnök a párizsi muszlim közösség képviselőivel beszélt, és kifejezte nekik támogatását – jelentette az elnök környezete.
A párizsi rendőrfőnök, Laurent Nunez, egyből arra utalt, hogy elképzelhető, hogy „külföldi beavatkozás” történt. Korábbi esetekre hivatkozott, amelyeket szintén lehetséges külföldi beavatkozásoknak tulajdonítottak a hatóságok, egyebek mellett a 2023 őszén a párizsi falakon megjelenő Dávid-csillagokat, és a 2024 májusában a Holokauszt-emlékműre festett vörös kezeket.
Az ügyészség faji vagy vallási hovatartozáson alapuló diszkriminációval súlyosbított gyűlöletkeltés miatt indított eljárást.
Franciaországban a becslések szerint 5-6 millió gyakorló és nem gyakorló muszlim él, így az iszlám az ország második legjelentősebb vallása, a francia muszlim közösség pedig Európában az egyik legnagyobb.
A 2025 januárja és májusa között Franciaországban regisztrált iszlámellenes cselekmények száma 75 százalékkal nőtt 2024-hez képest, a személyek elleni támadások száma pedig megháromszorozódott a belügyminisztérium júliusban közzétett adatai szerint.