Külföld
Az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Tizenhat drónroncsot találtak meg Lengyelországban

A bejelentést azt követően tették, hogy szerdára virradó éjjel, Oroszország Ukrajna elleni légitámadása közben 19 légi eszköz repült be Lengyelországba keleti irányból. A felszálló lengyel és szövetséges vadászgépek legalább hármat lelőttek ezek közül. Donald Tusk kormányfő szerdán a szejmben közölte: a tárgyak „jelentős része” Fehéroroszország területéről repült be Lengyelországba.
A lengyel belügyminisztérium szerda késő esti közlése szerint 16 drónroncsot találtak meg a kelet-lengyelországi Lublini, a közép-lengyelországi Lódzi, Mazóviai és Szentkereszt vajdaságokban, valamint az észak-kelet-lengyelországi Warmia-mazúriai vajdaságban. A Lublini vajdaságban fekvő Wyryki településen az egyik drón egy lakóházat és egy személygépkocsit rongált meg, senki sem sérült meg.
Donald Tusk csütörtök reggel a közép-lengyelországi Laskban működő 32. taktikai légibázisra látogatott, ahol köszönetet mondott a szerda éjjeli légvédelmi akcióban részt vevő pilótáknak. Az előző napi események „nagy nemzeti leckét jelentenek” – fogalmazott a kormányfő.
Karol Nawrocki csütörtök délelőtt a nyugat-lengyelországi Poznan-Krzesinyben működő 31. taktikai légibázison találkozott a pilótákkal, az ott mondott beszédében orosz provokációnak nevezte a szerdán történteket. A légtérsértések kísérletet jelentettek a lengyel reagálási képességeknek, „ezen belül a politikusok, a lengyel elnök és a lengyel miniszterelnök reakciójának” a tesztelésére, valamint a NATO-n belüli cselekvési mechanizmus tesztelésére is – vélekedett Nawrocki. Hozzátette: Lengyelország „átment mindezeken a teszteken”.
Rafal Leskiewicz, a lengyel elnök szóvivője csütörtök reggel az RMF FM kereskedelmi rádióban beszámolt arról, hogy Karol Nawrocki előző este Donald Trump amerikai elnökkel egyeztetett az orosz drónok behatolásáról. Trump az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Karol Nawrockit a biztonság kiépítésében a NATO keleti szárnyán, és megerősítette, hogy Lengyelországban maradnak az odatelepített amerikai katonák – mondta el Leskiewicz.
A légtérsértések miatt csütörtök este Karol Nawrocki kezdeményezésére összeül a legfontosabb lengyel politikai vezetőkből álló tanácsadó testület, a nemzetbiztonsági tanács (RBN).
A Lengyel Légiközlekedési Ügynökség (PAZP) csütörtökön közölte: a fegyveres erők kezdeményezésére, állambiztonsági okokból korlátozzák a légiközlekedést a fehérorosz és az ukrán határ menti övezetben, a talajszinttől mintegy 3 kilométer magasságig. Az intézkedés már szerda késő este lépett hatályba, és december 9-ig marad érvényben. Az érintett övezetben napnyugtától napkeltéig teljes repülési tilalom kötelez, kivételt képeznek (lengyel és szövetséges) katonai gépek. Emellett a zónában a nap 24 órájában tilos a pilóta nélküli civil gépek közlekedése. Nem katonai kis repülőgépek napközben csak akkor repülhetnek be a zónába, ha rádióval és radar-válaszjeladóval vannak felszerelve.